Index Vakbarát Hírportál

A cégek harmada szabálytalanul dolgoztatta a munkásait a hőségben

2017. augusztus 8., kedd 14:49

Augusztus elején országos ellenőrzést végzett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya. Azt vizsgálták, hogy a munkáltatók betartották-e a hőség idején előírt munkavédelmi szabályokat. Összesen 304 munkáltatót vizsgáltak, közülük 99-nél találtak szabálytalanságot. A jelentésről az MTI készített összefoglalót.

A minisztérium munkatársai olyan munkahelyeken jártak, ahol a munkavállalók vagy fokozott hőterhelésnek, illetve az időjárás kedvezőtlen hatásainak voltak kitéve. Tehát elsősorban építkezések, útépítések, mezőgazdasági vagy őrző-védő munkák, továbbá pékségek, konyhák és raktárak kerültek a vizsgálat középpontjába.

A jelentés szerint a munkáltatók többsége felkészült a szükséges óvintézkedésekre. Hiányosságok között említették, hogy bizonyos esetekben még előfordult, hogy nem volt munkavédelmi oktatás, vagy nem volt megfelelő hőmérsékletű védőital, vagy hiányzott hozzá a pohár. Útépítéseknél pedig még mindig gyakori, hogy a dolgozók nem tudják a pihenőjüket árnyékos helyen eltölteni.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár múlt héten első körben keddtől péntek éjfélig rendelte el a hőségriadót az egész ország területére, majd pénteken a hőségriadót vasárnap éjfélig meghosszabbította.

Rovatok