Index Vakbarát Hírportál

Sok 35 fölötti érzi: nem becsülik meg a munkahelyén

2017. augusztus 22., kedd 12:42 | aznap frissítve

Az idősebb munkavállalók sokkal rosszabbul érzik magukat a munkahelyükön, mint a fiatalok – derül ki egy friss kutatásból, amiről a Bloomberg számolt be

A Robert Half U.K. nevű brit HR-cég arra volt kíváncsi, mennyire szeretik a munkájukat az egyes életkori csoportok. Az eredmények szerint (az Egyesült Királyságban legalábbis) egyértelműen boldogabbak a kezdők, mint az idősebb, tapasztaltabb munkavállalók, a határt valahol a harmincas évek közepe táján lehet meghúzni.

35 év fölött minden hatodik ember azt válaszolta, nem elégedett a munkahelyével, míg 35 alatt csak feleennyien számoltak be ugyanerről. Az 55 év fölöttiek közül minden harmadik úgy érzi, nem becsülik meg eléggé, 16 százaléknak pedig egyáltalán nincsenek barátai a kollégái között. Egy másik cég, a City & Guild Group szintén az 55 felettieket kérdezve arra jutott, hogy a korcsoport harmada úgy érzi, a munkáltatók partvonalra rakják őket és a fiatalabbakat hozzák helyzetbe. 

A 35 fölöttiek munkahelyi elégedetlenségének okai közt a magas beosztásban levőknél felmerül a pozícióval járó stressz, az alacsonyabb szinteken pedig a frusztráció, amiért nem jutottak feljebb ilyen idős korukra, valamint a család és a munka összeegyeztetésének kihívásai. Az is valószínű, hogy a fiatalabbaknak még alacsonyabbak az elvárásaik a munkahelyükkel szemben, így jobban viselik a nehézségeket, bizakodóan tekintenek a jövőbe. 

Rovatok