Index Vakbarát Hírportál

A Konzum most az Appeninnt szerzi meg

2017. augusztus 25., péntek 11:55

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért Konzum-csoportja meglepő konstrukcióval fogja élvezni a kedvező SZIT-adózás előnyeit. A Konzum és az Opimus után megszereznek egy újabb tőzsdei céget, az Appeninnt.

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. valamint a Konzum PE Magántőkealap 24,51 - 24,51 együttesen 49,02 százalékos, meghatározó befolyást szerez az Appeninn Holding Nyrt.-ben – jelentette be, a Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért nevével fémjelzett Konzum-csoport. Ekkora pakettet alighanem csak a nagyobb tulajdonosoktól lehetett megvenni.

A deal előtt az Appeninn negyede volt az Ádámosi György egykori brókerhez közeli svájci Lehn Consultingé, rajta kívül komolyabb részvényes volt még az E-Milorg, amely Emőri Gábor útdíj és parkolási szakember családi cége, illetve a Wallis Portfólió Kft.

Ajánlat lesz

Az összehangoltan eljáró társaságok

15 napon belül kötelező nyilvános vételi ajánlatot is tesznek az Appeninn maradék részvényesei számára.

Az Appeninn elsősorban irodaházakat, ipari és logisztikai ingatlanokat tulajdonló, illetve üzemeltető cég. Összesen 65 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanának eszközértéke meghaladja a 22 milliárd forintot.

A vevők tőzsdén kívüli (OTC) ügyletben 228,9 forintos átlagáron vásároltak. Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy „a vállalatot szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) kívánjuk alakítani azzal a céllal, hogy az ebből származó gazdasági előnyöket kiaknázva az Appeninn Holdingban összpontosítsuk jövőbeli ingatlanbefektetéseinket. A társaság emellett megfelelő platformot képez a már meglévő ingatlan-portfóliónk részbeni átstrukturálásához is”

Rejtőzködő rajt

A 2009 végén alapított Appeninn Holding Nyrt. 2010. július 1-jén érkezett a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), ugyanakkor a bevezetés nem volt éppen transzparens. A főtulajdonos már akkor is az appenzelli Lehn Consulting AG volt, de az Appeninn - erősen megkérdőjelezhető módon - évekig nem mutatta be a tőzsdei közvéleménynek, hogy valójában nem egy „klasszikus” nyugati cég a főrészvényese, hanem az Ádámosi-család befolyása érvényesül

Eleinte csak az interneten is elérhető publikus appenzelli telefonkönyvből, vagy Ádámosi György Linkedin-profiljából derült ki, hogy a cég alighanem „Gyorgy Adamosi” tulajdona.

Az Ádámosi-családban apja és fia is ismert üzletember. Idősebb Ádámosi György Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának jó barátja, tucatnyi cégben volt vezetőtársa.

Ám az Appeninnben nem ő, hanem fia, ifjabb Ádámosi György vállalt szerepet, aki a Takarék Brókernél volt tőzsdei üzletkötő, igaz 2009 januárjáig ő is dolgozott Csányival, Bonitás 2002 befektetőcégnek volt a képviselője.

A kissé titkolózó megjelenés után az Appeninn szépen teljesített a tőzsdén, irodaházait magas kihasználtsággal működtette és a pénzügyi válság utáni években azt is sikeresen kezelte, hogy alapvetően devizahitelekkel finanszírozta a vételeket, ami azért abban az időszakban nem volt éppen a túlélés záloga. Hamarosan Ádámosi György is színre lépett és tisztséget vállalt a cégben.

SZIT-célok

A mostani vásárlás meglepő, mert

azt mindenki sejtette, hogy a komoly ingatlan-portfólióval rendelkező Jászai-Mészáros világ majd élni szeretne a SZIT-ek remek adózási lehetőségével,

de azt nem, hogy egy ilyen áttétellel, vagyis az Appeninnen keresztül.

A SZIT konstrukció azt ajánlja bizonyos nyilvánosan működő ingatlan-befektetőknek, hogy amennyiben a kisrészvényesek is tartósan részesülhetnek az ingatlan-befektetéseik hozamából, akkor cserébe nagyon kedvező adózási kondíciókat kaphatnak.

Az Appeninn Nyrt. vezetője, Székely Gábor már korábban megerősítette lapunknak, hogy ők is érdeklődnek a forma iránt. (Székely most a közleményen túl nem kívánt lapunknak nyilatkozni.)

Rovatok