Index Vakbarát Hírportál

Minden tizedik szerződés szabálytalan volt a jegybank alapítványainál

2017. szeptember 10., vasárnap 11:26

A Fővárosi Főügyészség és az Állami Számvevőszék több mint száz vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványok versenyeztetés nélkül intézett 2014-es és 2015-ös beszerzései miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottság több tucat esetben állapított meg jogsértést, vagyis az alapítványok minden tizedik szerződése szabálytalan volt - írja a Hvg.hu

A vizsgált szerződések miatt eddig 86 millió forint bírságot osztottak ki, de még mostanában is születnek elmarasztaló ítéletek - állítja a lap. 

A legtöbb jogsértés az alapítványok ingatlanügyeihez kapcsolódik. Kilencven milliárd forintos program keretében eddig 18 épületet vásároltak meg és újítanak fel. 

Az egyik ilyen a Budai Várban található Ybl-villa esete. Ezt 4,6 milliárd forintért vásárolta meg a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, majd az alábbi szerződéseket kötötték:

Az Ybl-villa felújítása körül kilenc szerződést vizsgált a Fővárosi Főügyészség kérésére a Közbeszerzési Döntőbizottság, és hétnél jogsértést talált. 

A versenyeztetés nélküli beszerzésekkel kapcsolatban az alapítványok közös kommunikátora azt írta, hogy "ez már a múlté". „A Pallas Athéné alapítványok tavaly önként bejelentkeztek a közbeszerzési törvény hatálya alá, és haladéktalanul megkezdték a szerződések felülvizsgálatát és megszüntetését. Azóta mindent közbeszerzés útján bonyolítanak le.” Érdekes módon azonban az Ybl-villa felújításának második ütemére ismét az előző kör nyertesei futottak be - jegyezte meg a lap. 

Rovatok