Kína az utóbbi években többször használta geopolitikai fegyverként, hogy bizonyos fontos nyersanyagokból szinte egyeduralkodó a világpiacon. Bár most látszólag éppen senkit nem akartak megszívatni, júniusban környezetvédelmi indokkal visszafogták az egyik kulcsfontosságú ipari nyersanyag, a volfrám termelését, amivel komoly áremelkedést és potenciális ellátási problémákat okoztak Európában és világszerte.
Szeretne biztos és magas megtérülést, de nem hisz a pénzvilág machinációiban, és ehelyett kézzel fogható, valós értékkel rendelkező befektetést keres; de az ingatlanozáshoz azért nincs elég fölös pénze? Úgy gondolja, hogy a legbiztosabb helyen még mindig aranyban van a pénze? Esetleg ezüstben? Vagy nem hisz az olajkorszak végében, és a fekete aranyban hisz?
Felejtse el ezeket az ósdi dolgokat, a nyár slágerei ugyanis nem a fentiek voltak, hanem a volfrám, amelynek ára Európában egy hónap alatt 50 százalékot ugrott - írja Bloomberg.
Ami egyébként nem elsősorban a kisbefektetők számára érdekes, hanem azért, mert volfrám nemcsak a (ma már szintén idejétmúlt) égőkbe kell, de például ballisztikus rakétákban, nagy teljesítményű fúró-, vágó és munkagépekben, elektródákban és kismillió egyéb dologban használják. A világ volfrámtermelésének negyede autóipari munkagépekben landol, amiből nem nehéz kisakkozni, hogy
Nem véletlen, hogy az Európai Unió kritikus nyersanyagként hivatkozik az anyagra. A brit geológiai intézet pedig azt hozta ki, hogy a nyersanyagellátás terén a volfrám beszerezhetősége jelenti a legnagyobb kockázatot az ország gazdasági teljesítményére és életminőségére.
Tehát egyáltalán nem kis dolog, hogy így megdrágult a volfrám, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy ahogy a nyersanyagpiaci felfordulások esetében lenni szokott, ismét a kínai pártállam szeszélye áll a dolog mögött.
A piaci felfordulás azután indult, hogy a kínai kormány elkezdte keményebben betartatni a volfrám-kiviteli kvótákat. Emiatt az utóbbi hetekben hirtelen megcsappant a kínai export, az árak pedig így természetesen megugrottak. Hogy az ugrás ilyen jelentős volt, az annak köszönhető, hogy
A kínaiak elvben már eddig is évi 91 ezer tonnában korlátozták a volfrám exportját, de ezt jellemzően nem nagyon tartották be. A valós export az utóbbi években simán 50 százalékkal is túllépte a hivatalos limitet. Ennek az egyik fő oka, hogy a volfrám egy jelentős részét más fémek kitermelésének melléktermékeként bányásszák ki, akkor meg már érdemesebb külföldre eladni, mint kidobni.
Most azonban láthatóan vége van ennek a lazaságnak. A hivatalos indok a környezetvédelem. A kínai bányaipar hírhedten mocskos biznisz, a szó minden értelmében, ami miatt egyre többen sürgetik a reformokat az ágazatban.
Az ilyen drasztikus lépéseknek mindig van hatalmi és geopolitikai vonatkozása is, különösen ha Kínáról van szó. Peking számára az egyes kisebb, ám kulcsfontosságú nyersanyagok piacai feletti kontroll kijátszása nem új keletű dolog: a legnagyobb botrány 2011-2012-ben történt, amikor egy Japánnal való szigetvita miatt hirtelen elkezdték korlátozni az elektronikában nélkülözhetetlen ritkaföldfémek exportját. Akkor az Egyesült Államok a Világkereskedelmi Szervezet elé citálta Kínát, és a szervezet el is meszelte Pekinget, ami miatt 2015-ben feloldották a kvótákat.
Bár most éppen nem látszik, hogy valakit konkrétan büntetni akarnának, iparági elemzők szerint mégis bőven vannak politikai megfontolások a dolog mögött. A Bloombergnek egy volfrámpiaci szakértő (ilyen is van) azt mondta, a kínaiak már egy ideje kontroll alá akarták vonni a volfrámtermelést, és ehhez a környezetvédelmi politikát használták eszközként. “A kormány felügyelni akarja (a piacot). Hogy ez kitart-e jövőre, azt nehéz megmondani” - fogalmazott az elemző, Mark Seddon.
Nem a volfrám az egyetlen anyag, amelyet megcibált a kínai kormány szeszélye. Egyes könnyű ritkaföldfémek, például az elsősorban mágnesként használt neodímium és a repülőgép-hajtóművekben is előforduló prazeodímium ára is jócskán megugrott. Az elemgyártás két fontos eleme, a kobalt, valamint a fémiparban fontos vanádium is megdrágult.
Amiből két dolog látszik. Egyrészt hiába volt a 2011-es epizód, és hiába indult azóta jelentős diverzifikáció a ritkaföldfémek és más, fontos elemek piacán, Kína még mindig messze a legnagyobb játékos, amely ha akarja, keményen meg tudja szorongatni a világpiacot.
Aminek a fő oka, hogy egyszerűen sokkal olcsóbbak tudnak lenni, mint bárki más. Békeidőben pedig piaci alapon nem éri meg csak azért veszteséggel termelni, hogy hátha egyszer majd a kínaiak újra begurulnak, és esetleg szükség lesz majd más forrásokra (az Egyesült Államokban vagy például Ausztráliában is bőven vannak ritkaföldémbányák, csak jóval drágábban üzemeltethetők, mint a kínaiak).
A másik tanulság, hogy függetlenül Kína esetleges geopolitikai céljaitól, növekvő gazdasági befolyásából fakadóan az önmagában
Tehát Kína akkor is rettenetesen meg tud szívatni más országokat, ha ez nem is kifejezetten célja, csak éppen úgy alakult, hogy át akarja szervezni egyik, amúgy nem túl jelentős belpiaci szegmensét. Amely véletlenül amúgy pont a világpiac 80 százalékát teszi ki.
Emiatt aztán a következő években egyre több hasonló epizódra kell felkészülni, bár az is igaz, hogy ezek nem mind negatívak lesznek. Hiszen pont a piac méretéből adódóan a kínai fogyasztók és szabályozók szeszélye nemcsak szívatni tud, hanem ideális esetben gazdaggá is teheti a külvilág egyes szerencsés szereplőit. Mondjuk pont Magyarországot egyelőre sajnos nem.