Index Vakbarát Hírportál

Elég sok pénzt szórhat a kormány a választásokig

2017. szeptember 13., szerda 14:12

A választásokig 170 milliárd forint szabadon elkölthető pénze van a kormánynak, anélkül, hogy módosítania kellene a költségvetésen - erre jutott legfrissebb elemzésében a Policy Agenda. Ez a pénz alapvetően két forrásból, a költségvetési tartalékból és az Országvédelmi Alapból jön össze.

A költségvetési tartalék elvileg az év közben meghozott kormányzati döntésekből adódó feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására van. Viszont viszonylag sok mindenről meg lehet indokolni, hogy beleesik ebbe a kategóriába, a tartalék elköltéséről pedig a kormány dönt. A tartalékból a kormány 2010 óta havonta átlagosan kicsit több, mint 10 milliárd forintot költött el. 

A másik forrás, amiből a kormány pénzt költhet viszonylag szabadon, az a 2014-ben bevezetett Országvédelmi Alap, amely elvileg arra van, hogy ha nem folyik be annyi bevétel, mint amennyivel tervezett az állam, a költségvetés stabilitása akkor is biztosított legyen. Ebből átlagosan havi 5 milliárdot költött eddig a kormány, ebből fizették például karácsonykor a nyugdíjasoknak küldött Erzsébet-utalványokat. 

A Policy Agenda számításai szerint az idei évre még 48,4 milliárd forint van a költségvetési tartalékban és a több mint 95 milliárdos Országvédelmi Alapból is csak 30 milliárdot költöttek eddig el. Vagyis, ha nem billen el a költségvetés és sikerül lehívni az uniós forrásokat, akkor a következő pár hónapban 100 milliárd forintot lehet az elemzés szerint politikai célokra költeni. 2018-ra pedig 110 milliárd forintot tett félre a kormány "rendkívüli kormányzati intézkedésekre", amelynek 40 százalékát, 70 milliárd forintot lehet a választásokig elkölteni. 

Rovatok