Index Vakbarát Hírportál

Magyar Nemzet: Saját magának tölti a magyar gáztárolókat a Gazprom

2017. szeptember 22., péntek 08:38

Szokatlanul sok gáz van a magyar tárolókban, ennek viszont csak egy részét szánják a magyar fogyasztóknak - ezt írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint a négy, állami tulajdonban lévő gáztároló - a zsanai, a hajdúszoboszlói, a pusztaedericsi és a kardoskúti - töltöttsége már 60 százalékos, ami elég magas ahhoz képest, hogy tavaly októberben még csak 45 százalékig voltak ezek feltöltve. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a magyar állam hidegebb télre készül, 

a magyar tárolók egy részét ugyanis bérli az orosz Gazprom, 

amely innen értékesíti tovább a gázt a térségbeli országoknak, többek között Szerbiának. Erről még július elején állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter és Alekszej Miller, a Gazprom vezetője Moszkvában. A kormány hivatalosan nem közölte, hogy mennyi gázt tölthet a Gazprom magának a magyar tárolókba, de a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy egymilliárd köbméterről szólhat a szerződés. 

Ez azt jelenti, hogy a magyar fogyasztók számára most 1,6 milliárd köbméter gáz van félretéve, ami nagyjából annyi, amennyit a jogszabályok szerint kötelező betárazni a fűtési szezonra. Ennél persze könnyen lehet, hogy magasabb a fogyasztói igény: egy télen általában 2,5-2,8 milliárd köbméter gázt égetnek el a magyar fogyasztók, de tavaly például már ősszel elfogyott 2 milliárd köbméter. 

Rovatok