Index Vakbarát Hírportál

Feleannyi áfát csalunk, mint a környező országok

2017. szeptember 29., péntek 07:43

Az online kasszák 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az adóelkerülés, ezzel az Európai Bizottság tanulmánya szerint feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban – számolt be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-t. A hivatkozott tanulmány alapján

a magyarországi becsült áfa-adórés – a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2013. évi 20,9 százalékról, 2015-re 13,7 százalékra csökkent.

A közép-kelet-európai régiós átlag viszont 25,5 százalék, vagyis Magyarországon az adóelkerülés mértéke nagyjából feleakkora, mint ami a környező országokban.

Ebben a gazdaságfehérítésben a legnagyobb szerepe az olyan online eszközöknek volt, mint a 2014-ben bevezetett online pénztárgépek, a 2015-ben bevezetett ekáer, vagyis az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer. Ezek iránt Varga szerint amúgy folyamatos a nemzetközi érdeklődés, az ekáer rendszer alapján például már Szlovákiában és Lengyelországban is bevezettek hasonló rendszereket. 2018 júliusától pedig jön majd az e-számlázás rendszere, ami a miniszter szerint „még nagyobb csapást mérhet a magyar feketegazdaságra”.

Rovatok