Index Vakbarát Hírportál

Béremeléssel és bónusszal tartaná meg a pácba került Ryanair a menekülő pilótáit

2017. október 6., péntek 07:13

A Ryanair bejelentette, hogy jelentősen javítani akarja a pilótái munkakörülményeit és emellett  fizetésemelést is kilátásba helyeztek – írja a Reuters egy kiszivárgott levélre hivatkozva, amit a cég küldött az alkalmazottainak.

A levélben a cég vezérigazgatója, Michael O'Leary azt ígérte, hogy a Boeingnél és a Norwegian Air Shuttle-nél is jobb béreket fognak kínálni a pilótáknak. Konkrétan 5-10 ezer eurós fizetésemelést ígért négy légi bázis esetében, a továbbiak esetében pedig azt ígérte, hogy hajlandóak tárgyalni az emelésekről. Egy 6-12 ezer euró közötti bónuszt is beígért azoknak a pilótáknak, akik 12 hónap múlva is a cégnél fognak dolgozni.

A cég bejelentésének előzménye, hogy szeptember közepén a Ryanair hirtelen bejelentette, hogy hat hét alatt 50 járatot törölnek, hogy a 80 százalékos pontossági arányukat 90 százalékra növeljék, legalábbis ez volt a hivatalos ok. Szeptember végén aztán jött a bejelentés, hogy újabb 400 ezer foglalás törléséről döntöttek idén november és jövő március között. A két intézkedés összesen mintegy 800 ezer utast érint, és egy ilyen szintű hiba szinte előzmény nélküli a légitársaságtól, ami csak tavaly 120 millió utast szállított összesen. A bejelentések után elégedetlen jegytulajdonosok posztjai árasztották el a közösségi médiát, akik azon dühöngtek, hogy a légitársaság nem értesítette őket időben a járatuk törléséről.

A pilóták szervezete szerint sok munkatárs hagyta ott az elmúlt időszakban a légitársaságot, hogy jobb fizetésért és biztosabb munkakörülmények között dolgozzon. A Ryanair ugyanakkor tagadja, hogy a pilótahiánnyal küzdene: konkrétan azt állítják, hogy 4200 pilótájukból csak 260 lépett le, és hogy 650 új pilóta felvétele már folyamatban van.

O'Leary azt is felvetette, hogy lehetősége lesz a pilótáknak származási országának munkaügyi szabályai szerint szerződniük, ami eddig elképzelhetetlen volt, ugyanis a cég csak az ír munkaügyi törvények alapján volt hajlandó szerződni. Azt is mondta, hogy az új rendszerben "a szabadnapok tényleg szabadnapok lesznek".

A levélben O'Leary méltatja pilótákat és azt írja, hogy "ők a legjobban az egész iparágban". Mindez jelentős fordulatot jelent ahhoz képest, hogy pár hete a vezérigazgató még arról beszélt, hogy szeretné, ha egy pilóta elmagyarázná neki, hogy miért gondolja nehéznek a munkáját. Ezekről a kijelentésekről O'Leary azt mondta, hogy csak félreértésről volt szó.

Rovatok