Index Vakbarát Hírportál

A Tesla a hurrikán miatt halasztja teherautója bemutatóját

2017. október 7., szombat 12:00

Elon Musk bejelentette, hogy elhalasztja sokat várt teherautójának bemutatását. A cég november közepén rukkolt volna elő a modellel. 

A Tesla vezetője szerint a késés egyik oka, hogy az erőforrásaikat Puerto Rico megsegítésére fordítják. Az ország a hurrikán miatt ugyanis jórészt elektromosság nélkül maradt.

A másik ok, hogy a Model 3 nevű típus gyártása sincs rendben. A kaliforniai cég eddig 220-at szállított ebből a modellből, és 260-at gyártottak le. Eközben a tervekben 1500 autó szerepel, írja a Reuters.

Musk szerint az idénre rendelt autók jó esetben decemberben érkezhetnek meg a kedves vásárlókhoz, de további késések is elképzelhetők. A Tesla Semi nevű teherautó bemutatása eközben folyamatosan csúszik.

A Semi nevű nyergesvontatóról eddig annyit tudni,hogy a félautomata Autopilot üzemmód valamilyen módosított formáját is megkaphatja, illetve hogy 200-300 mérföldet (320-480 kilométert) fog tudni egyetlen töltéssel megtenni. 

Rovatok