Index Vakbarát Hírportál

A lakások alig felében ellenőrzik a kéményeket

2017. október 11., szerda 11:43

A kéményseprők régóta összetűzésben vannak a katasztrófavédelemmel, mert az állam az utóbbi szervezetet erőlteti a kéményellenőrzésekhez. Leginkább egyébként azért igyekszenek mindent államosítani, mert az egész kéményellenőrzés-ágazat évente nagyjából 15-18 milliárd forint bevételt termel.

Csakhogy például a kéményseprők szakszervezete szerint az állam életveszélyesen kevés emberrel végezget ellenőrzéseket, tavaly például 600 településen egyáltalán nem járt kéményseprő.

Most viszont a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete (MKOI) akadt ki azon, hogy a katasztrófavédelem azt állította: ők egyedül több kéményt ellenőriztek, mint korábban a magánszolgáltatók.

Ezért csináltak egy olyan kutatást az ÁSZ „azonos tárgyú kutatásának tematikája szerint”, amiben megkérdeztek 1061 háztartást, települési szinten reprezentatív módon, hogy náluk október 7-ig volt-e bármi kéményellenőrzés. 61 mondta csak azt, hogy igen, 34 százaléknál nem, 5 százalék nem tudta. Itt egyébként csak azokat kérdezték, akiknél kötelező lett volna az éves ellenőrzés.

Szóval a becslésük szerint ebben az ütemben nagyjából az érintett vidéki háztartások 20 százaléka maradhat ellenőrzés nélkül, aminél nyilvánvalóbban a katasztrófavédelem témabeli alkalmatlanságát kevés dolog mutathatná jobban. 

A MKOI különösen azon bosszankodik, hogy ebből szerintük az is látszik, a kormány nem a biztonsági szintek átértékelése miatt akarja megszüntetni a kötelező kéményellenőrzést, hanem csak azért, mert amúgy se tudja ellátni.  

Rovatok