Index Vakbarát Hírportál

Nagyon megdrágultak a szállások

2017. október 11., szerda 09:47

Augusztusban egy kicsit, három százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, írja a KSH. Inkább az a meglepő, hogy országos szinten 12 százalékkal, Budapesten 21 százalékkal voltak magasabbak a szállásárak, mint tavaly ilyenkor. A szállodákból érdemben nem lett több tavalyhoz képest, idén is 3375 kereskedelmi szálláshely működött. A kiadható szobák száma kismértékben nőtt, és megközelítette a 99 ezret. szállodák szobakihasználtsága összesen 3,8 százalékponttal, 59,8 százalékra emelkedett.

A vizes vb július végén fejeződött be, a külföldi sportolóknak és edzőiknek nevetségesen túlárazva kiadott szobák olyan őrülten talán már nem ránthatták fel akkorra az árakat a fővárosban sem. Ráadásul a drágulás mellett még így is az összes Magyarországon eltöltött vendégéjszaka fele megint Budapesten volt. 

Tavaly is messze a legtöbben Budapesten akartak aludni, de az egész évet nézve ez csak 38,2 százalék volt. Régóta törekvés, hogy Budapest mellett valahogy próbáljuk meg vidékre is elküldeni a turistákat, de ez csak nem akar összejönni, tavaly is tovább nyílt az olló Budapest(–Közép-Dunavidék) javára. 

Tavaly rosszabb augusztusa volt a balatoni régiónak is, de idén némileg visszajöttek, jobb az idő is, 10 százalékkal többen is választották a környéket előző évhez képest.

Az iparág idei bevételeit nézve nézve az első nyolc hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 6,9 százalékkal több, összesen 20,9 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 8,9 százalékkal (10,3 millió), a belföldi vendégek 5,1 százalékkal több (10,6 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 17 százalékkal több, 310 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíjbevétel 19 százalékkal nőtt, és meghaladta a 188 milliárd forintot.

Rovatok