Index Vakbarát Hírportál

Rogán elismerte, hogy a multik fizették ki a Fidesz vendégét

2017. október 18., szerda 11:09

Rogán Antal 2009-ben a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt az ő meghívására érkezett Magyarországra Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe – írja az Mno.hu.

2009-ben a Magyar Telekom megszervezte és egy közvetítőn keresztül kifizette Obama kampányfőnökének előadását, amin a magyarországi nagy multinacionális cégek vezetőinek egy jelentős része és a 2010-es választásokra készülő, egyértelműen esélyes Fidesz vezetői is részt vettek. Plouffe előadó díja utazással együtt több mint 13 millió forint volt, és hasonló nagyságrendű költséget tartalmazott a Kempinski Hotel számlája az eseményről.

Rogán 2009-ben a Mokkában elmondta, hogy már egy éve készült arra, hogy meghívja Obama tanácsadóját, és hogy a szervezésbe egy üzleti találkozókra szakosodott céget is bevontak. Azt mondta, a Fidesznek vagy a magyar adófizetőknek az előadás és az azt követő ebéd nem került semmibe, mert a "magyarországi nagy multinacionális cégek vezetőinek egy jelentős része ott volt a tegnapi ebéden", és ők fedezték a költségeket.

Mindez azért érdekes, mert a multinacionális cégek szigorú antikorrupciós szabályzataiba nem fér be, hogy a cég képviselői bármilyen szívességet vagy gesztust tegyenek politikusoknak. A cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen ezért kérhette fel Somogyi Péter cégét a 2009. december 1-jei előadás és az azt követő szűkkörű ebéd megszervezésére.

Somogyi a lapnak ezzel kapcsolatban annyit árult el, hogy a szűkkörű ebéden 16-an vettek részt. Az előadás és az ebéd költségeit is ő fizette ki, és az egyedüli szponzor, amely hozzájárult a költségekhez, a Magyar Telekom volt. Somogyi azt mondta, Habony Árpád és David Plouffe között ült, és ő fordított Orbán tanácsadójának. A Fidesz részéről Kubatov Gábor pártigazgató, Nyitrai Zsolt operatív igazgató, Gyürk András kampányfőnök, Rogán Antal, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Heim Péter, Szijjártó Péter és Andy Vajna voltak még jelen, a Magyar Telekomot pedig Christopher Mattheisen vezérigazgató és Winkler János igazgatósági tag képviselte, illetve három meghívott vendég.

Somogyi szerint a találkozó a Magyar Telekom részéről gyakorlatilag ajándék volt a Fidesznek, amiről akkor már lehetett tudni, hogy jó eséllyel megnyeri a 2010-es választásokat. A Magyar Telekom a lapnak azt mondta, az Iwiw tulajdonosaként szponzorálták az eseményt. A cég tagadta, hogy Christopher Mattheisen bármilyen szívességet kért volna Somogyi Pétertől. Az Mno.hu úgy tudja, hogy a Magyar Telekomnál belső vizsgálat indult az ügyben: a cégnél rákérdeztünk, hogy ez tényleg így van-e, a válaszukat közöljük, amint megkaptuk.

Telekom: a Magyar Nemzet csúsztat

Lapszemlénk megjelenése előtt rákérdeztünk a Magyar Telekomnál, hogy tényleg van-e belső vizságlat az ügyben. A kérdésünkre részletesebb, az Mno.hu cikkének több állítását is érintő választ kaptunk, amit változtatás nélkül közlünk:

David Plouffe az internet és a közösségi média egyik első számú szakértőjeként 2009. december 1-én egy budapesti nyilvános konferencián tartott előadást, amelyet a Magyar Telekom az akkor legnagyobb hazai közösségi portál, az IWIW tulajdonosaként szakmai szempontok alapján szponzorált.

Az esemény tehát, amelyet a Magyar Nemzet titkos megállapodás eredményének mutat be, a Telekom által nyilvánosan szponzorált esemény volt, amely semmilyen belső vagy külső szabályozást nem sértett, releváns szakmai rendezvényként megfelelt a cég szponzorációs gyakorlatának.

A Magyar Nemzet cikke csúsztat, amikor a belső tájékozódást és információgyűjést úgy próbálja beállítani, mintha az a saját valótlan állításait, csúsztatásait erősítené. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Magyar Telekomhoz hasonlóan szigorú etikai normák között működő nagyvállalatoknál a komoly és jól működő megfelelőségi programok természetes része, hogy az ilyen típusú állításokat a cég autonóm megfelelőségi (ún. compliance) területe megvizsgálja.

Másfelől emlékeztetnénk, hogy pont 2010-től érte el a távközlési szektort az a különadó, amelynek eredményeként a Magyar Telekom 2010-től évente csaknem 30 milliárd forint különadót kényszerült fizetni, piaci pozíciójánál fogva az ágazati különadó a legnagyobb mértékben a Telekomot érintette. Teljesen alaptalan tehát az az állítás, miszerint a Telekom bármilyen piaci előnyt élvezett, politikai támogatást kapott volna a 2010-es választásokat követően.

Még pénteken, az első cikk megjelenése kapcsán a Telekom formális helyreigazítási kérelmet küldött a Magyar Nemzet és az mno.hu szerkesztőségének, a cég ezt követően is minden szükséges további jogi lépést megtesz.

Rovatok