Index Vakbarát Hírportál

Nyár óta 100 millió forintnyi bírságot kapott az egészségügyi ellátóközpont

2017. október 27., péntek 07:13

Sorozatban zsebeli be az újabb és újabb közbeszerzési bírságokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a legfrissebb tétellel elérte a 100 millió forintot a nyár óta kapott büntetések összege. 

A legújabb, 10 millió forintos bírságról, amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság szabott ki az ÁEEK-re, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke számolt be a Facebook-oldalán. Az októberi keltezésű határozat azért marasztalja el a központot, mert nem tartotta be a közbeszerzési jogszabályokat egy orvostechnikai eszközök szállítására és üzembe helyezésére vonatkozó pályázat kiírása során.

Az egyik ajánlattevő cég azzal támadta meg a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, hogy álláspontja szerint az ÁEEK nem megfelelő módon és nem indokolt bontásban biztosítja a részajánlattétel lehetőségét, korlátozva ezzel a versenyt. A Döntőbizottság megalapozottnak találta a panaszt, elkaszálta a közbeszerzést és bírságot varrt az ÁEEK nyakába.

Pont ilyen ügyre derült fény nemrég egy laborgépekre kiírt óriástender kapcsán, amiért az ÁEEK 30 millió forintos büntetést kapott a múlt héten. A bizarr módon korlátozott verseny jelensége az egészségügyi közbeszerzéseknél mindennaposnak tűnik: a hírhedtté vált lélegeztetőgépes tender (amelynek kapcsán Hadházy Ákost korrupcióval vádolta meg Orbán Viktor a parlamentben) miatt 50 millió forintos bírságot kapott az ÁEEK, de akadtak kisebb tételek is a közelmúltban, monitor- és altatótenderek szabályellenessége miatt 5-5 millió forintot kell fizetnie a központnak. 

A mostani bírsággal együtt 5 hónapon belül 100 millió forintra rúg csak az az összeg, amit az elmúlt az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak gondatlanság, vagy a közbeszerzések szándékos torzítása miatt kell fizetnie – természetesen közpénzből. 

Borítókép: MTI Fotós: Máthé Zoltán

Rovatok