A 150 ezer forintot érő 500 eurós megy a levesbe, mert alkalmas a pénzmosásra, a terror-, fegyver- és drogügyletek finanszírozására. De akkor miért maradnak forgalomban a gigantikus értékű svájci, szingapúri vagy brunei bankjegyek? És hitte volna, hogy a mai napig létezik amerikai papír százezres? Utazás a nagy értékű bankjegyek világába.
Hamarosan vége: 2018 végétől Európa már nem bocsát ki ötszáz eurós bankjegyeket. Az átlagembernek különösebben nem fog hiányozni.
sőt, számomra meglepő módon, sokuknak a kétszázas címlet is tök ismeretlen.
És ami talán a legmegdöbbentőbb, ezek a bankjegyek annyira nem voltak benne a hétköznapi forgalomban, hogy a válaszadók még a színüket, a pénzeken szereplő motívumokat sem tudták emlékezetből felidézni. Az is beszédes, hogy a szlengben a mi magyar csúcscímleteinket olykor a rajtuk szereplő hírességekről neveztük el, volt Bartókunk, most Deákunk, az ötszáz eurósnak viszont a „Bin Laden” volt egy időben a beceneve. Hírből ugyanis mindenki ismerte, de saját szemével senki sem látta.
Na jó, de ha a lakosság túlnyomó része tényleg soha nem használta, akkor minek létezett egyáltalán? Ráadásul, nemcsak hogy léteztek az ötszázasok, de az elmúlt másfél évtizedben szépen szaporodtak is,
az euró indulásánál 60 millió darab ilyen bankjegyet nyomtattak, 2017. január elsején viszont már több mint 534 millió ötszáz eurós bankjegy volt forgalomban,
amelyek összértéke 267 milliárd euró.
Mindezt Ónody Tamás, a Wallis Zrt. treasury-igazgatója, a Magyar Treasury Klub elnöke mesélte. Hallgatva őt, úgy tűnt, hogy minden egyes bankjegyről hosszú cikkeket megtöltő érdekes anekdotája van. Mint elmesélte, ez nagyjából így is van, az elmúlt két év alatt összeállított egy ezeroldalas kéziratot az európai bankjegyekről, most keres hozzá hazai vagy európai kiadót. A következő történetek és adatok elsősorban tőle származnak.
Szóval az ötszáz euróst kevésbé a hétköznapi ember, sokkal inkább egy egészen másfajta „felhasználói csoport” használta, részben egymás közötti elszámolásra, részben értékmegőrzésre. Olyan fazonok, akiknél a banki utalások kevésbé jönnek szóba: drogdílerek, bérgyilkosok, adócsalók, korrupcióban részt vevők, terroristák.
Nicolas Giannalopoulos professzor szerint a szervezett bűnözés éves forgalma adja a világgazdaság 4-8 százalékát, ami körülbelül 1000-2000 milliárd dollárt jelent, de az ilyen becslések könnyen tévedhetnek, és ez esetben akár sokkal nagyobb is lehet az érték.
Mindezek ismeretében nem kérdés: az ECB-nek valóban érdemes volt elgondolkodnia azon, hogy küldetése-e hatékony segítséget nyújtana a gazdaság ezen árnyékvilágának. Valóban Mario Draghi aláírásának és uniós csillagoknak kell szerepelniük ezen a kiváló minőségű feketepiaci elszámolási és értékőrzési eszközön? A válasz nyilvánvalóan nem.
A kezdetekben az ötszáz eurósnak volt egy vicces paradoxona. Ha elég gazdag voltál, spórolhattál. A törvény szerint minden forgalomban levő pénzt köteles volt elfogadni az eladó vagy a szolgáltató. Különösen, ha az illető állami, közösségi szolgáltató volt. 2002-ben, amikor valaki ötszáz euróst lobogtatva szállt föl egy kisvárosi buszra, például Németországban, ha a sofőr nem tudott visszaadni négyszázkilencven-valahány eurót, akkor jellemzően az utas ingyen utazhatott. Ez csak a kezdeti időkben volt így, ma már a legtöbb helyen felirattal jelzik, ha nem fogadják el a nagy címletet.
A nagy címletű készpénzek megítélésének volt egyfajta hullámzása is, az euró bevezetésekor főleg Németország voksolt a nagy címlet mellett, hiszen a németek addig is a hasonló értékű ezermárkáshoz voltak szokva, no meg ők egyébként is inkább készpénzpártiak voltak. Aztán később mégis éppen ők tervezték a készpénzes tranzakciók limitálását ötezer euróban. Végül aztán csak hét olyan ország maradt az uniós 28-ból, ahol nincs felső határa a cashben bonyolított ügyleteknek: Németország, Ausztria, Málta, Ciprus, Szlovénia, Észtország és Litvánia.
Amikor a fent részletezett bűnös használat ténye jobban elterjedt, az EU Pénzmosás-ellenes Hivatala már azt képviselte, hogy az ötszáz eurós bankjegyeket ki kellene vonni a forgalomból. Ezek ugyan darabszámra csak a forgalomban lévő bankjegyek 3 százalékát képviselték, értékben azonban az összes bankjegy értékének 28 százalékát. Ráadásul ezek az óriáscímletek nagyrészt az unión kívüli országokban forogtak (vagy inkább tárolódtak), ott, ahol a készpénz gyakran előnyösebb, mint egy bankszámla. Egy nagy és rejtélyes kivétel azért akadt: Spanyolország. Egy felmérés szerint
minden negyedik ötszázas Spanyolországban van. Az ebből adódó következtetések komoly munkát adtak a spanyol és az angol pénzmosás elleni rendőri egységeknek
– meséli Ónody Tamás.
Először Nagy-Britannia lépett (ahol ugye megmaradt a font), és saját hatáskörben megtiltotta a bankokban az ötszáz eurós bankjegy kiadását ügyfeleknek. A britek úgy tudták, hogy e címletek 90 százaléka bűnözői körökből kerül a pénzintézetekbe vagy a pénzváltókhoz. Aztán Olaszországban is hamar feltárták, hogy ezt a címletet főleg pénzmosásra használják.
És valóban, 5 millió euró elfér egy neszesszerben, 10 millió egy 45 centis széfben. Kisebb tételben is rendkívül praktikus a bankjegy, ugyanis több darab is kényelmesen elfér egy cigarettásdobozban. Ha viszont a klasszikus, aktatáskás tárolást vagy szállítást preferáljuk, az előnye óriási a dollárhoz képest; amihez egy teli aktatáska ötszáz eurós kell, ahhoz százdollárosból hat aktatáska kellene.
2018 után nem nyomtatnak már új bankjegyeket, az ECB a hozzá visszajutó címleteket bevonja, de valójában az európai központi jegybank még nem limitálta, hogy meddig lehet beváltani a bankókat. Ez jogos. Nem értéktelenítheti el az ötszázasokat, mert az a bizalom elvesztéséhez és a pénzügyi rendszer összeomlásához vezetne.
Azért csak játsszunk el a gondolattal: milyen csodálatos is lenne, ha az ECB előírná, hogy jövő decemberig az ötszázasokat korlátlanul beváltja százasokra, de utána már egyáltalán nem. Mókás lenne megnézni, ahogy kígyóznak a sorok a bankfiókok előtt, drogdílerek, a lánykereskedők, a bérgyilkosok, a csempészek, a bűnözők, az adócsalók, terroristák hosszú tömött sorban.
És még valami.
Számoljunk csak! Tíz cent a nyomdaköltség és még tíz cent az alapanyag, ezért cserébe éppen 500 eurónyi értéket kap a kibocsátó.
A készpénz után nem kell kamatot fizetni. Most ez már nem akkora etvasz, hiszen a zérókamatok világát éljük, de amúgy óriási dolog. Ha egy drogdíler egy panamai széfben tart tíz évig egymilliárd eurót, akkor teljesen kamatmentesen finanszírozta az Európai Uniót.
Ötszáz eurós már nem lesz a jövőben, Európa messze legértékesebb bankjegye az svájci ezerfrankos (értéke 267 ezer forint) viszont marad, és nem is hallani arról, hogy kivonni terveznék a forgalomból. A sztori nagyon érdekes, még ha nem is a legszebb.
Svájcban a 19. század közepéig gyakorlatilag minden kanton saját pénzt használt. Aztán lett közös pénz, ami mögé aranyfedezet is került, az ország semleges maradt a világháborúkban, az infláció messze elkerülte, és szép lassan az egyik legfontosabb pénzügyi központtá vált. Azóta a frank az egyik legnépszerűbb tartalék valuta.
Svájcról sok szépet el lehet mondani, nagyon demokraták, mindenről népszavaznak, finom a csoki, pontosak az órák, gyönyőrű a táj. És mivel megbízhatóak a bankok, Svájc amolyan pénzügyi menedékhellyé is vált, ami így kimondva nagyon megnyugtatóan hangzik. Az már kevésbé válik dicsőségére a gazdag és megbecsült kis államnak, hogy
Ónody Tamás készülő könyvének vonatkozó fejezetét idézve: „Ott maradtak a menedékben...”
Ennek az időszaknak a másik svájci szégyenfoltja az volt, hogy amikor Adolf Hitler Harmadik Birodalma rabolt és rabolt, majd beolvasztotta az aranyat, akkor abból a Svájci Nemzeti Bank közreműködésével tudott svéd acélt vásárolni a hadiiparának.
Svájc azóta is egyfajta menedék, sokáig megőrzött banktitokszabályaira hivatkozva népnyúzó diktátorok sora vitte oda a néptől elrabolt pénzét a Fülöp-szigeteki Marcos, a szerb Milosevics, az indonéz Suharto, a zimbabwei Mugabe.
Na de mi köze ennek, a látszólag Svájc hibáit öncélúan összeszedegető cikkelemnek a nagycímletű bankjegyekhez? Hát az, hogy az ezerfrankos hihetetlen fontos része ennek a pénzügyi szolgáltatáscsomagnak.
Svájcban már 1907 óta létezik az ezer frankos bankjegy. De miért kell ekkora címlet Svájcban? Kisebb a bankutalások aránya? A világ legbankosodottabb országában? Ugyan. Többször vesznek a svájciak nagy értékű javakat készpénzzel? Miért tennék?
Melyik országnak van a legnagyobb értékű, forgalomban levő bankjegye? Ha elmerülünk a bankjegycímletek korántsem egyszerű világában, nagyon érdekes helyzetekbe ütközünk. Az Egyesült Államokban például a ma napig forgalomban van a 100 ezer dolláros (25,6 millió forintot érő) szép bankjegye, amelyet Woodrow Wilson arcképe díszít. Nagyon azért nem érdemes vele foglalkozni, mert ezt a bankjegyet a II. világháború előtt bankközi elszámolásban használták, pár száz darab maradt belőle, és valójában soha nem volt kereskedelmi forgalomban, de hivatalos és máig érvényben levő fizetőeszköz.
Egy hivatalos nyilatkozatban egyébként a nagy címlet iránti igényt azzal magyarázták, hogy a svájciak hagyományosan az ezerfrankost használják autó- vagy szarvasmarha vásárlásakor. Talán.
De az igazság az, hogy a legtöbb svájci ugyanúgy még csak nem is találkozott életében ezzel a bankjeggyel, mint az uniós polgárok az ötszáz euróssal. Pedig a kibocsátott bankjegyek közel 10 százaléka ezres, ami az összes forgalomban lévő bankjegy értékének 61 százalékát képviseli. Más szavakkal a készpénzállomány értékének közel kétharmada nincs benne a napi forgalomban. De akkor hol van? Nem lehet mind a marhakereskedőknél.
Melyek azok a bankjegyek, amelyek valóban kereskedelmi forgalomban vannak, felbukkanhatnak a szupermarketben, vagy egy autóvásárlás lebonyolításánál, és minden más bankjegynél többet érnek? Nos, ez egy sziámi ikerpár, vagyis két tízezres címlet, a szingapúri és a brunei dollár, egyaránt 1,9 millió forintot érő csúcscímlete. A két pénznem árfolyama egy devizaegyezmény alapján össze van kötve, ezért a sziámi ikerség.
Bruneinek van a furcsább bankjegypalettája, a gazdag, 350 ezres lakosságú olajállam sorozata ugyanis egészen ritka hosszúságú és címletgazdagságú. Ez mit jelent? Brunei dollárból ugyanis egyaránt papírpénz az 1, az 5, a 10, a 20, a 25, az 50, a 100, az 500, az 1000, a 10000 dolláros. Hasonlítsuk ezt össze a magyar sorozattal!
Náluk tíz, nálunk hat papírpénz van forgalomban, és az ő hosszússáguk 1-től 10 ezerig tart, mintha a mi 20 ezres zárócímletünktől visszafelé még a 2 forintos is papírpénz lenne, pedig tudjuk, hogy az 500-as a legkisebb címlet.
A nemzetközi numizmatikai katalógusok szerint a hétköznapi forgalomban azért a Bruneiben, illetve Szingapúrban a 10 ezresek ritkán bukkannak fel. Ezt megértjük.
Ráadásul Szingapúr már 2014-ben meglépte azt, amit most az Európai Központi Bank, vagyis nem nyomtat 10 ezrest, kivonta a forgalomból, de a pénz korlátlanul beváltható. A szingapúriak ugyanis, egyáltalán nem titkolták, hogy rájöttek, hogy a legértékesebb pénz dicsősége kétes, a piszkos használat miatt.
Brunei azonban kitart, sőt a polimer tízezresüket még fejlesztették is, a kis államban úgy tartják, hogy ma ez a világ legjobb biztonsági elemeivel ellátott pénze.
A választ a Svájci Nemzeti Bank adja meg. Honlapján a készpénz egyik legfontosabb szerepének az értékmegőrzést tünteti föl. Ez a frankra ráadásul tényleg igaz, 2007-ig csak simán tartotta értékét a többi valutához képest, a pénzügyi válság kezdetekor azonban kilőtt, és folyamatos erősödéssel több, mint 50 százalékot profitot hozott a főbb devizákkal szemben, és még többel a kisebb valuták rovására.
Nem csoda, hogy míg korábban a bankok voltak a széfek nagy megrendelői, most egyre inkább a magánszemélyek veszik az otthoni páncélszekrényeket. Ha ehhez még hozzászámítjuk a könnyű tárolhatóságot és az általános elfogadottságot, akkor valóban a legjobb ötlet volt mostanában az egyszerű készpénz. „Rosszabb körökben” közismert, hogy egy cigarettásdobozba negyven ezrest lehet bepréselni.
Mivel tíz darab százas köteg nyom általában egy kilót, az érdekesség kedvéért Ónody Tamás azt is kiszámolta, hogy ennek a papírpénznek a kilója 1 millió frank, azaz 267 millió forint. Egy „bund”, vagyis egy kézben elférő pénzköteg annyit ér, mint egy szép nagypolgári lakás egy európai fővárosban.
Egy aktatáskában egészen csinos kis összegeket lehet így tárolni és szállítani. Ha tovább játszunk a számokkal, akkor megállapíthatjuk, hogy egy kiló aranyat már 37 ezer svájci frankért vehetünk, ebből adódik, hogy 1 kiló (vagyis egymillió) svájci frankért viszont kereken 27 kiló aranyat adnak. Egy aranyrúd 13,4 kiló, tehát éppen 2 szép aranyrudat vehetünk egy nylonba csomagolt köteg ezresért, és még egy kis pénzt vissza is kapunk.
Lehet, hogy a két aranyrúd jobban mutat a vitrinben, de könnyen belátható, hogy mennyivel helytakarékosabb és praktikusabb egy köteg bankjegy. Svájc rengeteg szerződést ír alá a pénzmosás elleni küzdelemről. Ha majd kivonja a forgalomból az ezerfrankost, akkor komolyabbnak érezhetjük a valós szándékait is.