Index Vakbarát Hírportál

Bezárt a Balaton egyik legikonikusabb szállodája

2017. november 2., csütörtök 19:55

A 24.hu szúrta ki, hogy Facebook-üzenetben búcsúzott el nemrég a Balaton legendás szállodája, a siófoki Hotel Ezüstpart. 

A melléképületek javarészt táboroknak és erdei iskoláknak adtak otthont. Ezeket már márciusban elkezdték bontani, helyükre vízparti nyaralóegyüttes épül. A 340 szobás, közel kétezer vendég befogadására alkalmas, uszodás főépület azonban csak most zárt be. 

Az Ezüstpart Szálló a déli part egyik legmonumentálisabb épülete 1983-as megnyitása óta. Az épület felbukkant a 2015-ös Balaton Methodban, Cristina Grosan Átalakítás folyamatban című kisfilmjének werkfotóit pedig  benevezték a világ legnagyobb fotóversenyére, a  Sony World Photography Awardsra. 

Az épület 1978 és 1983 között épült, Tillai Ernő tervezte. Az Ybl-díjas építészt szeptember elején választották Pécs díszpolgárává. Nevéhez olyan pécsi épületek fűződnek, mint a Domus Áruház, a Szliven Áruház és a Konzum Irodaház. 


A 24.hu megkereste az épület tulajdonosát, hogy kiderüljön az ikonikus épület sorsa, de az elzárkózott a nyilatkozattól.

Rovatok