Magyarország a világ legszűkebb gazdasági élvonalába került egy újfajta gazdasági módszertanon alapuló kutatás szerint. Ez az új módszer az egyes gazdaságok termelésének sokszínűségét és különlegességét méri, amiben meglepően jók vagyunk. Márpedig az állításuk szerint ez a fajta gazdasági sokszínűség a jövőbeli gazdasági siker legjobb mérőfoka, tehát ez alapján a jövőben elég jól kellene teljesítenie az országnak. A valóság azért persze valamivel árnyaltabb, és a történelmi adatok szerint elég jók vagyunk a lehetőségek elvesztegetésében.
Ha az ember egy olyan világranglistáról hall, amelyen Magyarország megelőzi az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Szingapúrt, Franciaországot, Kínát és Hollandiát, akkor vélhetően elsőre az öngyilkossági rátára, esetleg az alkoholisták arányára, optimistább személyiség a vízilabdára gondol. Pedig van egy olyan, valós adatokon alapuló világranglista is, amely szerint Magyarország ezeket az országokat a fentieken túl gazdasági téren is megelőzi.
Mondjuk nem fejlettség, hanem gazdasági komplexitás terén, ez viszont a fogalom megalkotói szerint a fejlődési potenciál és a sikeresség legjobb előrejelzője. A fogalom megalkotói pedig nem a magyar kormány és a jegybank környékén nagy népszerűségnek és beágyazottságnak örvendő pszeudoközgazdaságtan kétes szakmai hátterű sarlatánjai, hanem a világ két legjobb egyetemén, a Harvardon és az MIT-n professzorok. Ők azok, akik azt mondják, hogy
Persze azért ezzel az elmélettel is vannak bőven bajok, és még a lista alkotói szerint sem lesz Magyarország a következő évtizedek globális (vagy akár európai) sikertörténete. Viszont az azért kiderül a listát előállító harvardi kutatásból, hogy hazánk nagyon is mélyen és jól be van ágyazva a világgazdaságba, és hogy egy kicsit is kompetens gazdaságpolitikával sokkal gyorsabban is növekedhetne, mert amúgy távolról nézve nem is néz ki olyan rosszul.
A gazdasági komplexitás (vagy magyarul szólva összetettség) mérése egy relatíve új dolog, néhány éve kezdték el vizsgálni a Harvardon, a lista első verziója 2011-ben jelent meg, a legutóbbi pedig idén nyáron.
A 2015-ös adatokon nyugvó lista alapján Magyarország a világ nyolcadik legösszetettebb gazdasága, előttünk csak a prosperitás olyan híres szigetei vannak, mint Németország, Svájc, Ausztria vagy Svédország. Egyedül a hetedik helyezett Csehország mozog velünk egy ligában, bár ők most és mindig is valamivel gazdagabbak voltak nálunk.
A magyar helyezés már csak azért is érdekes, mert a harvardi kutatócsoport szerint a gazdasági összetettség a jövőbeli GDP-növekedés legjobb fokmérője. A két mutató között nagyon erős összefüggés van, kicsit leegyszerűsítve az eredményeket, a gazdasági összetettségen alapuló elemzés
Emögött az a felismerés rejlik, hogy az összetett gazdaságok több “tudást” tartalmaznak, és jobban képesek alkalmazkodni a változó külső-belső gazdasági-technológiai körülményekhez. A legösszetettebb és “legokosabb” gazdaságok pedig nem feltétlenül a leggazdagabbak, de nem is azok a szegény országok, amelyek mostanában lenyűgöző GDP-növekedést produkálnak, ám ezt nagyon alacsony bázisról teszik. Számukra kis plusz “tudás” is nagy növekedést hoz, de ahogy haladnak előre, egyre nehezebb lesz a tanulási folyamat, mert egyre nehezebb dolgokat kell elsajátítaniuk.
A gazdasági összetettség mérésének elméleti alapja, hogy a klasszikus közgazdaságtani megközelítés jellemzően a materiális dolgokra szorítkozik, és az alapján ítéli meg egyes országok teljesítőképességét, hogy azok mennyi tőkével, munkaerővel, nyersanyaggal rendelkeznek. Manapság viszont ennél sokkal fontosabb a termelés mögött rejlő tudás: a 21. századi globalizált világgazdaságban már nem az a lényeges, hogy miből készül a termék, hanem az, hogy milyen tudás kell a létrehozásához.
Ehhez könyvükben a fogkrém példáját hozzák fel. Ez a klasszikus megközelítés szerint csak egy adag krém egy műanyagtubusban. Valós értéke viszont abból a tudásból fakad, amit a rossz leheletet, a fogszuvasodást és az ínygyulladás okozó baktériumokról, illetve arról tudunk, hogy ezeket hogyan és milyen vegyületekkel lehet a leghatékonyabban és a legkellemesebb mellékízzel kiirtani.
A termékek létrehozásához szükséges tudás pedig társadalmi-gazdasági hálózatokban tárolódik. Egyszerűbben leírva, a modern társadalmakat az különbözteti meg a korábbi, primitív gazdasági egységektől, hogy az egyének tudása összeadódik. Míg mondjuk az eszkimóknak elég sok mindent kell tudniuk az életben maradáshoz, viszont az eszkimótársadalom teljes tudása nem sokkal nagyobb, mint az egyes egyének tudása. Hiszen mindannyiuknak ugyanazokat a túlélési praktikákat kell megtanulniuk. Ezzel szemben egy modern (poszt)ipari társadalmakban az egyes emberek tudása összeadódik és kiegészíti egymást. Ebből következik, hogy az a társadalom lesz sikeresebb, amely sokszínű, változatos tudással rendelkezik.
Ezt a kutatók úgy vetítik le a világgazdaságra, hogy az az ország lesz sikeresebb, amely több és összetettebb termék előállítására képes, hiszen ez a tudás minőségének és sokszínűségének megtestesülése. A gyakorlatban azt vizsgálják, hogy egy adott ország milyen termékeket exportál és importál, azon belül is két dolgot mérnek:
A gyakorlatban a kutatócsoport a világ országainak termékszintre lebontott export- és importstatisztikáit vizsgálja. A kereskedelmi statisztikákból kihámozzák, hogy melyik ország pontosan milyen termékeket állított elő, és hogy ezek a termékek mennyire összetettek és különlegesek. Magyarország pedig a rangsor szerint elég sok fajta és elég különleges terméket állít elő.
Ugyanakkor bár az összetettség sok mindent megmagyaráz, azt a kutatók is elismerik, hogy nem mindent. A jövőbeli potenciált illetően eleve nagyot nyomnak a latba olyan alapvető folyamatok, mint például az ország demográfiai helyzete, ami Magyarország esetében kifejezetten rossz.
Az is csökkenti az optimizmust, hogy egy eleve összetett gazdaság számára nehezebb a további fejlődés, hiszen kisebb előrelépésekhez is jelentősebb minőségi-technológiai változás szükséges. (Pont ezért a kutatás szerint Németországnak a polgárháború sújtotta Jemennel azonosak a növekedési kilátásai, mert egyszerűen már túl magasan vannak.)
És mindenekelőtt a lista előrejelzése csak potenciál, és a megvalósításában nem vagyunk annyira jók: a történelmi adatok szerint
Például 2000 és 2010 között 3,5 százalékos átlagos éves GDP-növekedést várt volna Magyarországtól a modell, mégis csak 2,2 százalék jött össze. A következő időszakra pedig 2,9 százalékot valószínűsítenek a harvardi kutatók, ami még Európában is épphogy csak elég a legjobb húszba kerüléshez. (Egész pontosan a 19 helyre elég.)
Emellett hiába működik jól a gyakorlatban, ennek a megközelítésnek is kismillió baja van, amik Magyarország példáján elég jól bemutathatók. Például nálunk a legösszetettebb termékeket jellemzően külföldi cégek (Audi, Bosch, Mercedes, stb.) gyárttatják, és az ezekben a termékekben rejlő elméleti tudásnak csak egy nagyon kis része származik Magyarországról.
A magyar exportra különösen igaz, hogy alacsony a hazai hozzáadott értéke, azaz az a része, ami valóban a magyar gógyi: egész pontosan a fejlett világban a sereghajtók közé tartozunk ebben a tekintetben. Jellemző, hogy korábbi tanulmányok a győri Audi hazai hozzáadott értékét például 10-15 százalék közé tették: ennyi az, amit az ott gyártott motorokhoz és TT Coupékhoz Magyarország hozzátesz.
Ami azt jelenti, hogy hiába kell jelentős tudás a hazánkban előállított termékek létrehozásához, ennek a tudásnak a döntő része külföldiek kezében van, és végső soron mi csak lízingeljük. Illetve egész pontosan ők lízingelik a mi, relatíve kisebb tudásunkat a termékeik előállításához.
Másrészt általában véve is igaz, hogy manapság egy-egy drágább és értékesebb termék egy nagyon bonyolult, nemzetközi termelési lánc végterméke, ezért a nemzeti exportstatisztikák csalókák lehetnek. Hiszen a Magyarországról exportált Audiban kismillió más ország tudása is benne van, nemcsak a németeké és a magyaroké.
Ezeket a nemzetközi láncokat pedig nem országok, hanem cégek irányítják. A termelési tudás tehát nem országokban, hanem cégekben rejlik, mint például az Audi és a Bosch. Így pedig egy adott országról az exportadatok legfeljebb részleges képet képesek adni, hiszen a tudás hátterét nem teljesen világítják meg.
Ennek ellenére a kutatásból elég jól kiderül, hogy a magyar gazdaság exportszektorai meglepően szépen működnek, még ha ez jelentős külföldi rásegítéssel (vagy a manapság népszerű újbalos megközelítés szerint: a nemzetközi tőke markában) történik. Másfelől az is látszik, hogy Magyarország gazdasági jelene és jövője elképesztően erősen függ a globalizált termelési láncoktól és ezáltal a világgazdaság aktuális helyzetétől. Ami már csak azért is érdekes, mert számos jel szerint a magyar kormány annyira azért nem érti és érzi a 21. századi világgazdasági folyamatokat, illetve az össze-vissza fújó keleti és nyugati szeleket.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)