Index Vakbarát Hírportál

Újra a Fideszé az agrárkamara, Fazekas örül

2017. november 8., szerda 09:52

Miniszteri szintű elismerést kaptak azon agrárkamarai tagok, akik elmentek szavazni a Fidesz szervezetére, az MTI jelentése szerint. Fazekas miniszter ugyanis személyesen megdicsérte az agrárkamarai tagokat, hiszen a Fideszhez ezer szállal kötődő legnagyobb szervezet, a Magosz nyerte pár napja az agrárkamarai választásokat.  

Miközben arról is erősen megoszlanak a vélemények, hogy önmagában van-e bármi értelme az agrárkamarának, a tagokat egyáltalán nem hozta lázba az új vezetőség, azaz a megyei küldöttek megválasztása.  13 százalék ment el szavazni, ők pedig 88 százalékban a Fideszhez közeli Magoszra szavaztak. Ez 45 563 szavazatot jelentett, írja az Agrárszektor.hu

Egyetlen érdemi riválisuk a jóval kisebb Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) volt, ők 5311 szavazatot kaptak az érdektelenségbe fulladt választáson. Bár a 360 ezer kamarai tagból egy kicsit így is többen mentek el, mint legutóbb. A kamara vezetője egyébként a magoszos Győrffy Balázs, fideszes országgyűlési képviselő volt, tőle származik az állami földek elárverezésének ötlete is.   

Fazekas is nagyon izgulhatott a választás miatt, a Magosz majdnem annyira fontos lehet neki, mint a Fidesz. Hiszen a miniszter szerint 

az elmúlt három év legfontosabb választása

volt ez. Emellett kicsit sem titkolta, hogy ő kiket akart a vezetésbe: a párttársait. Pontosabban szerinte "a gazdák győztek azáltal, hogy a Magosz szerepelt a legeredményesebben az agrárkamarai választásokon".

A kormány egyébként nagyon szereti a lehetőleg kötelező kamarai tagságot, rengeteg iparágat próbálnak így megfogni 2010 óta.  

Rovatok