Index Vakbarát Hírportál

Új városnegyed épülhet az ország egyik legértékesebb telkére

2017. november 21., kedd 13:38 | aznap frissítve

Beépítik a Gránit Pólus tulajdonában álló, WestEnd mögött fekvő hatalmas területet, a beruházás első üteme 2020-ban kerülhet átadásra – derül ki cég sajtóközleményéből, és a Portfolión megjelent interjúból

Az ország egyik legértékesebb telkének tartott terület nem azonos azzal a hányatott sorsú telekcsoporttal, ahova a kormányzati negyedet tervezték felhúzni; utóbbi a Ferdinánd híd másik oldalán, a vágányoktól jobbra helyezkedik el.

A Gránit korábban a Westend új szárnyát építette volna ide, de az ingatlanpiaci válság miatt nem indult el a fejlesztés. Az egymilliárd eurós összköltségűre becsült új projektben egy iroda- és lakóépületeket, illetve szállodát ötvöző "smart city-t" húznak fel 94 ezer négyzetméteren, 320-450 ezer négyzetméteres beépítéssel. A cég két hektáros parkot és egyéb zöldfelületeket, és újszerű építészeti megoldásokat ígér. Az alapkőletételt 2018 második negyedévére tervezik, 2020-ra már átadnák az első ütemet.

A Gránitnál az elmúlt időszakban több változás is történt, új tulajdonosi szerkezet alakult ki. Az október végén lezárultak a tárgyalások eredményeképpen Peter Munk kanadai üzletembert kivásárolták a tulajdonostársak, így 100 százalékban magyar kézben, Demján Sándor és munkatársai, valamint Csányi Sándor kezében van a Gránit Pólus. Az átalakulási folyamathoz tartozott egy portfóliótisztítás is, amelynek keretében a tulajdonosok eladtak bizonyos ingatlanokat külföldön, és Magyarországra koncentrálták pénzügyi erőforrásaikat.

Az interjúból kiderül, hogy a Westenddel kapcsolatban is vannak felújítási tervei a csoportnak. A cégvezetők azt mondták, valószínűleg nem egy egyszerű burkolatcseréről lesz szó, szerintük "az élményt kell megváltoztatni, hogy a bevásárlóközpontba látogatók komfortosabban érezzék magukat, személyre szabott szolgáltatásokat kapjanak". 

A Gránit Pólus több mint egymillió négyzetméter ingatlant üzemeltet Közép-Kelet-Európában, az üzemeltetett egységekben évente 110 millió látogató fordul meg, a cég vagyona több mint egymilliárd euró.

Rovatok