Index Vakbarát Hírportál

Eltörölte a bíróság a párizsi albérlőket védő rendeletet

2017. november 29., szerda 16:33

Eltörölte a francia közigazgatási bíróság azt a 2015 augusztusában bevezetett rendelkezést, amely maximálta a lakások bérleti díját a városban - írja aLocal.fr. Hogy ne szaladjanak el teljesen az albérletárak és így ne árazódjon ki a gazdag turistákon kívül szinte mindenki a piacról, a  francia főváros vezetése rendeletbe hozta, hogy a lakásokat legfeljebb a környékbeli átlagos albérletárak 20 százalékával magasabb áron lehet kiadni. Hasonló lépést vezetett be két éve Berlin vezetése is, erről itt írtunk bővebben

A rendelet elég népszerű volt a párizsiak körében és a kormány is támogatta, ezzel ugyanis a 10 éves, 42 százalékos emelkedés után valamelyest stabilizálódtak a bérleti díjak. Viszont volt egy olyan mellékhatása, hogy az albérletplafon miatt Párizs agglomerációjában kezdtek el emelkedni az bérleti díjak. A bíróság most részben emiatt törölte a rendeletet, mondván, hogy azt alapból nem csak a fővárosra, de az annak vonzáskörzetében lévő több mint 400 településre is ki kellett volna terjeszteni. Csakhogy ezt már tervbe is volt véve, 2018-tól kiterjesztették volna a rendeletet az egész, 8 milliós lakosú Petite Couronne régióra.

Párizs vezetői most attól tartanak, hogy a rendelet visszavonása után megint elszállnak majd az albérletárak, éppen ezért a kormány segítségét kérte, amely már kijelentette, hogy fellebbezni fog a bíróság döntése ellen. A lakástulajdonosok szövetsége viszont értelemszerűen ünnepelte a döntést, amely eltörölte a szerintük "érthetetlen és hatástalan" rendeletet.

Rovatok