Index Vakbarát Hírportál

Kis haladékot kapnak a problémás diákhitelesek

2017. december 19., kedd 08:10

Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese reméli, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtása során, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt.

Vámosi arra számít, hogy az MKK a volt hallgatókkal egyedi megállapodásokat köthet, aminek során az adós élethelyzetéhez jobban igazodó megállapodás születhet - mondta az Mno.hu kérdésére.

Januártól lép életbe az a kormányrendelet, ami alapján a felmondott diákhiteleket a Diákhitelközpont először az MKK-nak kell hogy átadja. Az eddig érvényben lévő, 2012-ben hozott törvény alapján rögtön a NAV-hoz kerültek a problémás ügyfelek, az adóhatóságnak kellett behajtania a tartozást.

Az új szabályozás szerint később indul el az adóhivatali eljárás azoknak a - kis arányú - hitelszerződéseknek az esetében, amelyeket a kölcsön felvevői nem tudnak visszafizetni.

Rovatok