Index Vakbarát Hírportál

A nyugdíjasokat tervezzük tovább dolgoztatni

2017. december 21., csütörtök 13:57

Nagyon sokan mondanak fel, a cégek alkalmazottainak majdnem 10 százaléka mondott fel az elmúlt egy évben, hivatkozik a Világgazdaság a Közgáz Vállalatgazdaságtan Intézetének felmérésére. 

A felmérésben nem kirívóan sok céget, összesen 27-et kérdeztek le, de ők összesen nagyjából 13 ezer embert foglalkoztatnak és az árbevételük több mint 800 milliárd forint volt, tehát összességében fajsúlyos szereplők. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tárgyalta nemrég a tanulmányt, főleg a munkaerőhiány kapcsán.

Általánosan a középfokú végzettségűekből van a legnagyobb hiány, főként a kisebb településeken keresnek ilyen képzetlenebbnek számító embereket. 

Budapesten viszont a felsőfokú végzettségű emberekből van a legnagyobb hiány

a cégeknél. Ráadásul arra számítanak, hogy még nagyobb lesz az igény a diplomások iránt a jövőben. A válaszadók szerint 

a kormányzat legfontosabb feladata az oktatási-képzési rendszer javítása lenne, 

annyira, hogy ennél kevésbé fontosnak mondták be a cégek azt, hogy kevesebb adót szeretnének fizetni. Pontosabban, hogy áfa- és járulékcsökkentést is szeretnének. Az oktatási rendszer megítéléséről annyit közölt a lap, hogy: az negatív.  

A munkaerőhiányra többféle eszközzel reagálnak egyébként, béremeléssel, rugalmasabb munkaviszonyokkal, képzéssel és hasonlókkal próbálkoznak. Viszont az országunk munkaerőpiaci tartalékaival kapcsolatban a vállalatok "nem túl bizakodók". Leginkább még az idősek továbbfoglalkoztatásában bíznak.  Emellé a fiatal dolgozókat nehezebben motiválhatónak ,és nehezebben is megtarthatónak gondolják.

A kormány eddigi terve a munkaerőhiányra egyébként az ukrán migránsok csendes betelepítése lett volna. De az úgy néz ki, hogy nem igazán fog összejönni, egyelőre inkább nem minket választanak, ha már eljönnek otthonról. 

Rovatok