Index Vakbarát Hírportál

Nincsenek meg magyarul a paksi bővítés szerződései

2018. január 17., szerda 11:04

Csak orosz és angol nyelven elérhetők a Paks 2 szerződéshez kapcsolódó megvalósítási megállapodások – szembesült a Népszava a paksi bővítéssel kapcsolatos, a Fővárosi Törvényszéken folyó adatkérési perben. Ezzel a lap szerint az Orbán-kormány átengedte a szerződés értelmezésének monopóliumát az orosz félnek, eléggé megnehezítve a magyar fél érdekérvényesítését egy elszámolási vita esetén. Egy ilyen jogi vitában ugyanis egyetlen szó (például kötbér, késedelem, kárfelelősség) pontos jelentésén eurómilliárdok múlhatnak.

A három megvalósítási megállapodás, vagyis szerződés közül, amelyekért a Népszava perel, az egyik az erőmű tervezésének és kivitelezésének részleteit tisztázza, a második az üzemeltetési-karbantartási szerződés, a harmadik pedig az üzemanyag-ellátásról szól. Ez utóbbi még mindig titkosítva van, a másik kettő titkosítását a kormány egy kétéves eljárás után, amelyet Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő kezdeményezett, feloldotta, viszont az üzleti titok védelmére hivatkozva még mindig nem adják ki azokat. A perbe a magyar állam mellett immár a Roszatom is beszállt.

A paksi bővítésről szóló magyar–orosz kormányközi egyezmény még magyar és orosz nyelven is megjelent. Igaz, már ez is furcsa korlátozásokat tartalmazott azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet az esetleg felmerülő vitákat rendezni: az egyezmény kizár mindenfajta választott bírósági vagy egyéb jogi fórum előtti vitarendezést, és a felek erőviszonyaira bízza a konfliktusok eldöntését.

Van benne egy felbonthatatlansági klauzula is, amely szerint „Jelen Egyezmény megszűnése jogi szempontból nem érinti az egyes, a jelen Egyezménnyel összhangban, annak hatálya alatt kötött Megvalósítási Megállapodásokat vagy bármilyen más megállapodást (szerződést) vagy az azok végrehajtása kapcsán vállalt kötelezettségek teljesítését”. Vagyis a paksi bővítés szerződései akkor is érvényben maradnak, ha magát az egyezményt a magyar fél a későbbiekben felmondaná.

(Borítókép:  Vlagyimir Putyin orosz államfő (b) és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatójukra érkeznek a Moszkva környéki novo-ogarjovói rezidencián 2014. január 14-én. - fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna / MTI)

Rovatok