Index Vakbarát Hírportál

Feketemunkást találtak egy fideszes politikus boltjában

2018. január 17., szerda 09:06

Lebukott egy munkaügyi ellenőrzésen a Fidesz egyik politikusának és rokonainak cége, mert az egyik eladó feketén dolgozott az üzletben- írja a 24.hu. A politikus, akiről szó van, Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi vezetője és a Fidesz egyik legbefolyásosabb, kiskereskedelemmel foglalkozó politikusa. A politikusé és szintén nagyon befolyásos anyjáé, Szatmáry-Jähl Angéláé a Szatmáry Kereskedelmi Kft., amelynek több zöldségese van Budapesten. Az egyik ilyenben, a Stadionok metrómegállónál lévő standban pedig egy próbavásárlás alkalmával találkoztak az ellenőrök egy be nem jelentett eladóval. A cég a NAV listájára is felkerült, a táblázat 3407. sorában szerepel. 

Az esetet Szatmáry Kristóf sem tagadta, amikor a 24.hu rákérdezett az esetre, de azt mondta, csak adminisztrációs hiba történt: "pontosabban figyelmetlenség volt, a társaság könyvelője elfelejtette időben bejelenteni az új alkalmazottat" - írta a portálnak a politikus. Teljesen elképzelhető, hogy ez így is történt, mindenesetre az NGM korábban azt közölte, hogy a be nem jelentett munkásokkal lebukott munkáltatók nagy része ugyanezzel magyarázza, hogy miért nem volt bejelentve egy dolgozó. 

Szatmáry Kristóf 2014 óta a kereskedelempolitika összehangolásával foglalkozó miniszteri biztos a Miniszterelnökségen, előtte pedig 2011-től az NGM államtitkára volt. Emellett 2016-ig ő vezette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, amíg botrányok közepette le nem váltották, majd édesanyját is minden kamarai tisztségéből fölmentették. Szatmáryékról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője, Parragh László korábban azt mondta, hogy családi bizniszként vitték a budapesti kamarát. 

Rovatok