Index Vakbarát Hírportál

300 ezer forint felett kerestünk átlagban novemberben

2018. január 19., péntek 09:37

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek is 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva . 

A bruttó átlagkereset novemberben 323 000 forint volt. 

Ami nettó 214 800 forintot jelent családi kedvezmény nélkül, azzal együtt pedig 222 700 forint volt. A január és november közötti időszakban 294 200 bruttó volt az átlagkereset, ennél a vállalati szférában közel 12 ezer forinttal többet, az állami szférában 21 ezer forinttal kevesebbet lehetett keresni.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő bérrendezések voltak hatással.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 11,2 százalékkal nőttek a keresetek novemberben, és 12,1 százalékkal a prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések nélkül számított rendszeres bérek. 

A költségvetési szektorban 13,5 százalékos volt a keresetek éves összevetésű emelkedése, amiben benne van a jutalmak és egyszeri kifizetések 41,4 százalékos emelkedése. Anélkül 10,4 százalékkal emelkedtek a rendszeres jövedelmek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

Rovatok