Index Vakbarát Hírportál

Hunguest Hotels: Nem Mészáros miatt nyertünk

2018. január 22., hétfő 13:02 | aznap frissítve

Mészáros Lőrinc talán nem is tudja, de már egy ideje a nevén van a Hunguest Hotel Zrt. is, a szállodalánc pedig legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy 1,5 milliárdos tervezett összeg helyett ők inkább 4,8 milliárdért szállásolják el a Budapestre érkező vidéki rendőröket. 

Hülvely István, a cég vezérigazgatója a Magyar Időkben akart reagálni minderre, arról azonban nem beszélt, hogy mégis hogyan nyerhették ilyen ajánlattal a közbeszerzést. Annyit hozott fel, hogy korábban is nyertek már hasonló közbeszerzést, az előző hasonlót is nekik adták, pedig akkor még nem is Mészáros volt a tulajdonos. Sőt, még az 1990-es évekbeli jogelődjük is volt, hogy nyert közbeszerzéseket. 

Illetve szerinte igaz, hogy 4,8 milliárdos keretösszeggel nyertek, de fontosnak tartotta elmondani, hogy úgyse jön majd annyi rendőr Budapestre, hogy mindet le tudják majd hívni. Ennek a bruttó összegnek a 60 százalékával, 2,88 milliárd forinttal számolnak csak ténylegesen bevételként. 

Mészáros Lőrinc hivatalosan 2016-ban vette át a több mint 1300 főt foglalkoztató szállodaláncot, azóta is nagyon intenzív üzleti kapcsolatban van Leisztinger Tamásékkal, az akkori eladókkal. Ha kíváncsi, hogy pontosabban hogyan zajlott az átvétel, akkor ahhoz érdemes lesz megismernie Mészáros leggyakrabban foglalkoztatott végrehajtóembereit és azok feladatait is. 

Rovatok