Index Vakbarát Hírportál

Megijedt a kormány, inkább már most emeli az ápolók bérét

2018. január 24., szerda 13:39

Úgy tűnik, hatott a kormányra, hogy a mentősök és ápolók sztrájkkal fenyegettek, mert Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter szerdán, a sztrájkszervezőkkel való tárgyalás után bejelentette: előre hozza az egészségügyi szakdolgozók 2018 novemberére tervezett béremelését. 

A kormány még 2016-ban állapodott meg a szakszervezetetekkel arról, hogy hogyan emeli az egészségügyi szakdolgozók bérét, ennek következő, harmadik üteme lett volna az, hogy idén novemberben 8 százalékkal emelik a béreket a tavaly novemberi 16 százalék és 2016-os átlagosan 26,5 százalékos emelés után. A mentősök és ápolók viszont a múlt héten azt követelték a kormánytól, hogy február közepéig rendezzék a béreket az egészségügyben, különben sztrájk lesz. ennek hatására a kormány úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha november 1 helyett január 1-től emeli a mentősök, ápolók és hasonló szakdolgozók bérét. A mentősök pedig idén januártól még külön is kaptak egy 10 százalékos emelést, úgyhogy az ő bérül ettől a hónaptól 18 százalékkal emelkedett. 

Balog Zoltán szerint a mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint és 19 milliárd forintba kerül a költségvetésnek. A miniszter azt mondta, egy egy 4-6 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló alapbére a 2016 januári 268 607 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik, a következő béremeléssel pedig 412 900 forint lesz.

Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szerdán azt mondta, "a legnagyobb eredményt" érték el, a kormány megértette az érveiket. Ettől függetlenül a sztrájktárgyalások tovább folytatódnak a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között. Cser úgy fogalmazott a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón, hogy "még az út elején tartunk", hiszen a szakszervezetek célja továbbra is az, hogy az egészségügyi bérek elérjék az európai uniós átlagkereset 75 százalékát.

Rovatok