Index Vakbarát Hírportál

A magyar állam lesz a legnagyobb divatdiktátor

2018. február 7., szerda 15:25

Nem kell tovább aggódniuk a piaci szereplőknek, a magyar állam kormányrendelet útján átveszi a hazai divatipar irányítását, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Egészen pontosan részletesebben nem meghatározott "divat" és a "design" iparágakban az állam:

Mindezt az állam Rogánék közreműködésével fogja végrehajtani, egészen pontosan az új magyar turisztikai megaközpontnak, a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) kell csinálnia erre egy külön állami céget, az lesz a legnagyob divatguru hazánkban. 

Emellett csinálnak még egy külön marketing céget is, hogy az Ügynökség ezen az áttételen keresztül végezze kizárólag a fő marketingtevékenységeit. 

Az MTI azt is hozzáteszi, hogy a két új cég egyenként 150-150 millió forint közpénzből fog indulni. Ahogy azt is leírták mellé, hogy tavaly december elején az MTÜ divatipari marketing igazgatósága #hellodivat nevű napot tartott, ahol már bejelentették, hogy majd csinálnak egy ötéves divatipari stratégiát.

A szervezeti háttérhez azt érdemes lehet tudni, hogy két éve nagy csata volt azért, hogy Rogánék átvehetik-e a turizmus irányítását vagy maradhat-e az NGM-nél, de egyértelműen a Rogán-féle kis csapat került ki győztesen

Rovatok