Index Vakbarát Hírportál

Becsődöl a Remington stukkergyár

2018. február 13., kedd 11:17

Csődvédelmet kér a Remington fegyvergyár, írta a Bloomberg. A cég a világ egyik legnagyobb fegyvergyára 3500 alkalmazottal. A vállalat történelme is erős, első nagy megrendelését ötezer "Mississippi"- puskára még 1845-ben kapta  az amerikai kormánytól.   

Visszaeső kereslet

A cég tulajdonosa Stephen Feinberg, Trump hangos támogatója, aki 2007-ben vette át a gyárat, és egyből rá is sózott nagyjából egymilliárd dollárnyi adósságot. 2012-ben mondjuk már el is akarta volna adni, de Feinberg nem talált érdeklődőt a Remingtonra. A vállalatot fura módon a 2016-os elnökválasztás ingatta meg, előtte ugyanis az érdeklődök alaposan bevásároltak hadianyagból, attól való félelmükben, hogy a demokraták majd eltörlik a szélsőségesen szabad fegyvertartási lehetőségeket. Trump azonban a fegyverlobbi és a szabad fegyvertartás nagy barátja, így viszont a kereslet is visszazuhant, a kereskedők pedig azóta nyögik az akkoriban felhalmozott óriási készleteket. 

Közben érdekes, hogy a fegyvergyártás új rekordok felé tart, miközben egyre kevesebben akarnak fegyvereket tartani. 2016-ban 11 millió tűzfegyvert gyártottak az USA-ban, tíz évvel előtte még kevesebb, mit négymilliót. Eközben míg 2014-ben az amerikai háztartások 31 százalékában volt csak valami komolyabb mordály, 1973-ban 47 százalék tartott ilyet.

Egy Remington puskához egyébkétn viszonylag olcsó hozzá lehet jutni, 200 dolláros (50 ezer forintos) puskájuk is van, de az egyik leghíresebb termékük, a 870-es shotgun is csak 600 dollár, gyakorlatilag bárki megengedheti magának arrafelé, akinek van valami munkája. 

A fegyverimádók vásárolnak rengeteget 

Nagyon érdekes még, hogy az USA-ban a fegyvertulajdonosok piaca hogyan koncentrálódott eközben.  Létrejöttek a fegyvereket extrém módon kedvelő "Szupertulajdonosok". Az amerikai fegyverek felét a felnőtt lakosság 3 százaléka tartja,

ezek az emberek átlagosan 17 különböző lőfegyverrel

 bírnak otthon. 

A cég valószínűleg nem megy teljesen tönkre, jó eséllyel a kötvényeket részvényekre váltják majd valamilyen konstrukcióban várhatóan. De ilyen helyzetben az sincs teljesen kizárva, hogy felszámolják végül a nehéz helyzetben lévő céget.

A márkanév mindenesetre biztosan megmarad, az elég értékes még úgy is, hogy az amerikai történelem egyik legsúlyosabb iskolai mészárlása, a Sandy Hook általános iskolában történt 2012-es vérontás kapcsán a Remington felelősségét is külön vizsgálták.  Az amerikai kézifegyver-gyártás másik nagy pillére, a Colt egyébként 2015-ben tett egy kitérőt a csődvédelem ciki világába, de utána stabilizálta a helyzetét.

(Borítókép:  Daniel Acker / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok