Index Vakbarát Hírportál

900 millióval szponzorálta a kormány az Elios-bizniszt

2018. február 19., hétfő 07:48

A Miniszterelnökség több olyan önkormányzat önrészét is kifizette, amelyek a közvilágítás rekonstrukcióját az Elios Zrt.-re bízták. Ezeknek a városoknak így egy fillérjébe nem került a jelentősen túlárazott beruházás, és érthetően nem is voltak érdekeltek benne, hogy a költséghatékonyság szempontjait érvényesítsék.

Az egyre szövevényesebb Elios-ügyről újabb fontos részletet közöl ma a 24.hu, az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF jelentése alapján. Eddig ugyanis arról nem lehetett tudni, hogy

kormányzati pénzt is költöttek a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető közvilágítási felújításokra.

A pályázatsorozat gyanús körülményei az OLAF szerint a szervezett bűnözés gyanúját is felkeltik, és ezért a Magyarországnak juttatott 43,7 millió eurós uniós támogatás visszakérését javasolják az EU-nak. Most azonban mindezt új színben tünteti fel, hogy nem csak a tenderek lehettek előre lezsírozva az Eliosnak, de a Miniszterelnökség az „EU Önerő Alap" terhére 2014 márciusa és 2015 júliusa között 14 esetben, tehát a pályázatok többségében a 15 százalékos önrészt is kifizette az EU-tól befolyó 85 százalékos támogatás mellé.

Összesen 881 millió forintot költöttek erre a célra.

A 24.hu olyan esetről – a kalocsairól – is beszámol, melynél a Miniszterelnökség már akkor átvállalta az önkormányzat önrészét, amikor az Elios még bele sem kezdett a munkába. Lázár János minisztériuma állta Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred eliosos beruházásainak önrészét is.

A Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt a 24.hu-nak, hogy az érintett önkormányzatok tudtak-e az önrész refinanszírozásáról, amikor belevágtak a projektjeikbe.

Kommentelné? Kibeszélheti ezt a hírt az Index Facebook-oldalán!

Rovatok