Index Vakbarát Hírportál

Több házipálinkát főzött a magyar tavaly

2018. február 20., kedd 08:58

Tavaly 8,8 millió liter, ötvenfokos pálinkának megfelelő italt készítettek a szakemberek a megrendelők cefréjéből, ami kicsivel több, mint amennyit tavalyelőtt készítettek – írja a Magyar Idők.

A lap cikke szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján feb­ruár közepén 568 helyen készítettek párlatot a magánszemélyek gyümölcséből, ami viszont azt jelenti, hogy kevesebb az országban a szeszfőzde, ugyanis az elmúlt években voltak olyan időszakok, amikor hatszáz egység működött az országban.

A viszonylag nagy számú főzde mellett viszont egyre többen döntöttek úgy, hogy inkább otthon főznek pálinkát. A NAV adatai szerint tavaly több mint kétezer készüléket vettek nyilvántartásba a helyhatóságok, ezekkel együtt pedig 2015 óta összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.

2016 januárja óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát: egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni. Ebből egyre több fogy, ugyanis  míg 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak, tavaly már 120 ezerre nőtt ez a szám. A legtöbb ilyen szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.

Rovatok