Érdekes új szereplők és trendek jelentek meg a hazai felvásárlási (M&A) piacon. A különböző szakértők eltérő összesített számokat publikálnak, de abban egyetértenek, hogy a piac nagyon aktív és most az eladók vannak jobb helyzetben.
Kétmilliárd euró (600 milliárd forintnyi) értékű vállalat-felvásárlási tranzakció valósult meg tavaly Magyarországon. E számban nagyjából egyetért az Allen&Overy jogi iroda, a Moody's hitelminősítő, vagy a vállalatfelvásárlásokat elemző brit-lengyel EMIS.
Abban azonban már nem, hogy ez növekedés, vagy visszaesés, hiszen aki az állam tranzakciós aktivitását is méri, annak biztosan csökkenés fog kijönni, hiszen a bázisévben, 2016-ban az állam elég aktív volt az energiapiacon, aki azonban csak a tisztán piaci dealeket veszi figyelembe, annál nőhetett is a piac.
Metodikai különbséget jelent az is, hogy amennyiben egy részvénytulajdonos a tőzsdén egy tömbben értékesít egy nagyobb részvénycsomagot, azt érdemes-e bevenni a tranzakciós listázásába.
Ebben a számháborúban nem fogunk részletesen elmerülni, de annyit azért csak felsorolásszerűen érdemes rögzíteni, hogy az EMIS egyedi adatai alapján a legnagyobb hazai részvénytranzakciók során gazdát cserélt:
Az ingatlanpiacon ezek voltak a legnagyobb adásvételek:
Klasszikus cégvásárlás azonban nem volt annyi, abból is kettő ugyanazt a céget érintette:
Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti partnere szerint nagyon élénk az aktivitás, erős a verseny, a pályázatokon sok a vevőjelölt és ők valóban komoly szándékokkal is érkeznek, mert a folyamat végére is általában jó néhányan maradnak.
A válságból kikerült cégek pénzügyileg megerősödtek és már mernek vásárolni, ilyen érdeklődés mellett összességében inkább az eladóknak áll a zászló. Ez főleg abból látszik, hogy a szerződésekben végül a kialakított feltételek inkább nekik kedveznek, az ár magas és a kockázatokat főleg a vevők viselik.
Ami az egyes ágazatokat illeti, elsősorban a gyártó- és feldolgozóipar, a távközlés, a technológia és média, valamint a kiskereskedelem vonzották a legtöbb befektetőt.
Mostanában annyira jó helyzetbe kerültek az eladók, hogy kialakult a fordított bánatpénz, illetve egy speciális biztosítás is a piacon. Amikor valaki megvesz egy céget, mindenféle hatósági, például versenyhivatali engedélyt is be kell szereznie. Ez általában az eladó és a vevő megosztott felelőssége, de újabban sokszor már teljesen a vevő kockázata volt, ő fizetett bánatpénzt (akár a dealérték 5-6 százalékot), ha végül nem tudott úgy eladni meglevő érdekeltségeket, hogy zöld lámpát kapjon a tranzakció.
Ráadásul az eladó helyzete azért is javult, mert ausztrál mintára Európában is megjelentek az úgynevezett warranty and indemnity biztosítások. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a deal után csontvázak kerülnek elő a szekrényből, akkor nem az eladó áll helyt, hanem egy biztosítás alapján a biztosító
Az aktivitást nagymértékben segítette az is, hogy a kamatszint alacsony volt, és rengeteg pénz keresett helyet magának. Az olcsó pénz mindig segít a felvásárlóknak. Lengyel Zoltán szerint, ha megindul a kamatemelkedés, ez változhat.
Például azért, mert korrigálhatnak a tőzsdék és az alacsonyabb részvényárak idején a tőzsdén nem jegyzett cégek értékeltsége is alacsonyabb lesz (ilyenkor pedig az eladók csalódottan ellépnek az üzletekről). A vevők lehetőségeit pedig az apasztja, hogy nehezebben tudnak jó részvénycserét ajánlani.
Egy jó pár évig, inkább a szakmai vevők dominálták a felvásárlási piacot. A pénzügyi invesztorok, így a private equity alapok hátrányban voltak, mert nem tudtak annyira szinergiát kihozni a dealekből.
Viszont az olcsó forrásoknak hála, ők is tele voltak pénzzel, vagyis egyfajta költési kényszerük alakult ki. Feltalálták hát a „buy and build” stratégiát és több egymáshoz kapcsolódó céget vettek meg, majd maguk építettek fel szinergiát.
A trend nyomán az újabb private equity alapok már jellemzően nem 10 éves, inkább 15 éves futamidővel indultak, hogy legyen idejük az építkezésre. A román és a balkáni bankpiacon is láttunk ilyen kísérletet. A szinergiák ráadásul nem is csak horizontálisak lehetnek (több kisebb versenytárs egyidejű megvásárlása), hanem voltak kísérletek vertikális integrációk kialakítására is (beszállító és vásárló egyidejű megvétele).
Ha már szóba hoztuk a kelet-közép-európai bankszektort, talán nincs még egy olyan ágazat a térségben, amelyikről ennyire világítana, hogy konszolidáció lenne szükséges. A szektor jövedelmezősége megcsappant, és mégis rengeteg szereplő próbálkozik.
Igazán indokolt lenne a konszolidáció, de ez a hullám csak nem akar beindulni. Továbbra sem látszik lendület, de közben annyit változott a külső környezet, hogy ez a kivárás végül nem bizonyult rossz stratégiának.
Bár elmaradt a banki portfóliók rendberakása, a csontvázak kiseprése, de a gazdaságok annyit erősödtek, hogy a bankok mégis ki tudták nőni a szőnyeg alá sepert problémákat.
Ettől függetlenül továbbra is várat magára egy jelentősebb integrációs hullám.
A 2008-as pénzügyi válság után a felügyeletek és az államok azért fokozták a kontrollt a nagy tranzakciók felett, mert nem akartak kezelhetetlen kockázatokat a piacokon, korlátozni akarták a potenciális atombombák kiépülését.
Mostanában a kínai felvásárlási veszély, illetve más nemzetbiztonsági megfontolások a jellemzőek, de még mindig fokozódik az állami intervenció. Az Egyesült Államokban, Németországban és az Egyesült Királyságban (ötletszinten Magyarországon is) megfogalmazódtak olyan elvárások, amelyekkel az állam mélységében és időben kitolva (akár 5 évig) felülvizsgálhat fúziós engedélyeket.
Végül még egy érdekes trend, változik a felvásárlási folyamatok mozgatórugója is. Korábban jellemzően a növekedés és a szinergiák miatt vettek cégeket a felvásárlók. Új trendként mostanában sokszor a digitalizáció a cél.
Előfordul például, hogy egy vevő inkább elad egy értékes üzletágat a meglevő portfóliójából, csakhogy a vételárból vegyen egy trendi it-céget, amely hozzásegíti a legmodernebb értékesítési technológiákhoz.
Máskor pedig a tudás, vagyis az alkalmazottak megszerzése a cél, még akkor is, ha a felvásárlásra kiszemelt cégnek még egyáltalán nincsen értelmezhető terméke, szolgáltatása, árbevétele.
A Moody's szerint 2017-ben globálisan az M&A ügyletek összértéke meghaladta a 4740 milliárd dollárt, ez azonban kisméretű apadás, mert 2016-ban 4900 milliárd dolláros volt a globális piac.
A Morgan Stanley szerint a növekedés minden dealméretnél impozáns volt, egyedül a 10 milliárd dollár feletti óriástranzakciók körében volt visszaesés.
Kelet-Közép-Európában és Oroszországban a 2017-es M&A ügyletek 111,66 milliárd dolláros értéke elmaradt a 2016-os 137,4 milliárd dollártól.