Index Vakbarát Hírportál

Új iparág épült ki a letelepedési kötvényesekre

2018. április 1., vasárnap 11:54

A letelepedési kötvényekkel több ezer külföldi vásárolhatott magának szabad utat Magyarországra és az EU-ba. Ezek között volt több száz tehetős kínai család, akik megjelentek a magyar ingatlanpiacon, az ő kiszolgálásukra, segítségükre pedig több cég is létre jött Budapest kínai negyedében. Egy ilyen cégnél jártunk, hogy megnézzük, hogyan nézett ki a kötvénybiznisz az érkezési oldalon.

Az elmúlt időben már kevesebbet lehetett hallani a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bizniszéről, a letelepedési államkötvények egész fura rendszeréről, bár az egy ideje már majdnem elfeledett óriásbiznisz újra a címlapra került, miután kiderült, hogy ezen a rendszeren keresztül többek között Bassar al-Aszad szír elnök fő bankára és egy nemzetközi szinten körözött bűnöző is magyar letelepedési engedélyt kaphatott.

A letelepedési kötvények rendszerén Rogán Antalhoz és Habony Árpádhoz közeli üzletemberek különböző offshore cégeken keresztül nagyon nagyon szakíthattak, miközben az állam nagyjából 8,7 milliárd forintot bukhatott. A rendszer 2013 júniusától egy évvel ezelőttig, 2017 márciusáig tartott, amikor a kormány megszüntette.

Addig viszont több ezren kaptak az államnak nyújtott 250-300 ezer eurós kölcsönért cserébe magyar (és persze EU-s) letelepedési engedélyhez Kínából, Oroszországból, az arab országokból és máshonnan. 

Ezzel párhuzamosan elindult egy érdekes trend a budapesti ingatlanpiacon: egyik évről a másikra feltűnően sok kínai vásárló jelent meg a piacon, tavaly 40 százalékkal több kínai család keresett házat vagy lakást a fővárosban, mint egy évvel korábban.

Arra pedig egy külön kis iparág épült, hogy lakáshoz segítse a letelepedési kötvényekkel ide érkező kínai családokat.

Ezek a cégek nem kifejezetten ingatlanosok, hanem amolyan közvetítők, amelyek nyelv- és helyismerettel, kapcsolatokkal és hasonlókkal segítik az országba éppen hogy csak beutazott kínaiakat. Sőt, már azelőtt elkezdenek nekik segíteni, hogy felszállna a gépük Kínában.

Egy ilyen cég képviselőivel beszélgettünk a budapesti "kínai negyedben" arról, hogy miért vonzó a kínai befektetőknek Magyarország és hogyan csorgott le hozzájuk a letelepedési kötvénybiznisz. 

Fogjuk a kezüket

Persze ezeknek a cégeknek a létezéséről sem tud az, aki nem kerül valahogy kapcsolatba a kötvényekkel ide költözőkkel. Az egész jelenséggel én úgy találkoztam, hogy a szüleim eladták a házukat, a vevő pedig egy kínai család volt. A szüleim pedig elmesélték, hogy az ingatlanossal és a családdal együtt még két ember érkezett: egy kínai férfi a kocsijával elhozta, egy kínai lány pedig végig kísérte a családot a házon és fordított.

Mint kiderült, ő nem egy egyszerű tolmács, hanem egy közvetítő céggel dolgozik, amelynek a családot éppen furikázó úr az ügyvezetője. A család maga három nappal azelőtt érkezett Kínából pár bőrönddel, így mindenben a segítőikre voltak utalva, az adásvételi szerződést is a cég Kőbányai úti irodájában írták alá. 

Ebben az irodában találkoztam én is a cég képviselőivel, az ügyvezető Ken Ken úrral és Sissivel, aki, ahogy a családnak korábban, nekem is fordított. Az S.A. Integrated Services, ahogy a közvetítő vállalkozást hívják (legalábbis angolul, kínaiul ennél hosszabb neve van), egy kőbányai úti irodaházban található, pár buszmegállónyira a Ganz piactól, ahol többek között egy kínai autós iskolával és meg pár kínai céggel osztozik egy folyosón. 

A cég három éve működik, ez alatt állításuk szerint több mint száz kínai családot segítettek Magyarországra költözni, akiknek megfogalmazásuk szerint a többsége letelepedési kötvényekkel jött az országba. 

Onnantól kezdve, hogy az ügyfelek kijönnek Magyarországra, mi fogjuk a kezüket és mindent intézünk nekik

 - foglalja össze a cég tevékenységét Sissi. Kicsit részletesebben úgy nézett ki az üzleti modell:

A fő biznisz az ingatlan, a cég pénze ugyanis az ingatlaneladásokból bejövő jutalékból van. Az egyéb szolgáltatásokért, TAJ-kártya intézésért vagy a gyerek iskolai beiratkozásának elintézéséért nem kérnek pénzt, bár az ügyfelek néha azért jattolnak ezért is kicsit. 

Az S.A. nem az egyetlen cég Budapesten, ami a beutazó kínaiak segítésére alapult, még vagy 3-4 hasonló vállalkozás működik, bár Ken Kenék nincsenek velük igazán kapcsolatban. 

Feltalálók és jó levegő

Sissi és Ken Ken azt mesélte, nem tudatosan úsztak rá a letelepedési kötvényesekre, mindez organikusan alakult. Először nem is üzletszerűen intézték a dolgot, csak ismerősök megkeresték őket Kínából, hogy hallottak erről a lehetőségről és tanácsot kértek, hogy hogyan lehetne hozzájutni a kötvényekhez. Ők pedig utána jártak és találtak is pár magyart, aki segített ebben az ismerősöknek.

Aztán elkezdett elterjedni, hogy Ken Kenék el tudják intézni az ilyesmit, és rájöttek, hogy ezt lehetne professzinálisan is csinálni. Egy magyar partnerrel alapítottak is egy céget, bár azóta már csak ketten viszik a boltot. Egy ideje persze már nem csak szájról szájra terjed a cég híre, hirdetik magukat a kínai közösségi oldalakon is például. 

Annak ellenére, hogy állítólag először ismerősökkel indult a biznisz, a beszélgetőtársaim nem sokat tudnak az ügyfeleik hátteréről, arról, hogy honnan jönnek, mivel foglalkoztak Kínában, vagy nem szeretnének róla beszélni. Annyi biztos az ügyfelekről, hogy

Arra a kérdésre, hogy miért jönnek ide az ügyfelek, Sissiék azt mondták, egy részüket az vonzza, hogy a gyerekeiket európai iskolákba járathassák, mások befektetéseket keresnek. Azt mondták, a segítségükkel ide költöző kínaiak tipikusan ingatlanbefektetésekből élnek, amiben szintén segít nekik a cég. 

Azt mondják, Magyarországnak jó híre van Kínában, ezért is vonzó. Egyre több kínai turista jön az országba, ők pedig alapvetően jó dolgokat mesélnek otthon. Az ügyfelekben emellett az a kép él, hogy sok a magyar feltaláló és Nobel-díjas tudós, úgyhogy jónak tartják a magyar oktatási és egészségügyi rendszert. 

és jobb Magyarországon a levegő

-teszi hozzá Sissi. Túl sok minden miatt nem is elégedetlenkednek, amikor már itt vannak, egyedül talán az szokatlan, hogy a kínai tempóhoz képest minden ügyintézés nagyon lassú Magyarországon. 

Bár nyilván valamennyire eltérnek az itteni kínai közösségtől, ha másban nem, akkor vagyoni helyzetük miatt, a frissen idetelepülő családok egy része szépen beilleszkedik a már egy ideje Magyarországon élő kínaiak közé. Egy másik részük viszont nem tud megbirkózni azzal, hogy, ahogy Sissi fogalmaz, az itt élő kínaiak egy része már "eleurópaiasodott".

Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem igazán tudta megfogalmazni, mindenesetre vannak a most érkezők között, akik ezzel a mentalitásbeli különbséggel nem tudnak megbirkózni. És vannak, akiknek már vannak itt ismerősei, akár más kötvényesek, és inkább velük vannak a kínai közösség helyett. A cég mindenesetre ír hírlevelet kínai és általános programokról az ügyfeleknek.

Amíg a készlet tart

Az S.A. üzletének jövője kicsit bizonytalan, a botrányokkal tarkított letelepedési kötvényprogram végével ugyanis a kormány kihúzta a korábban nagylelkűen alájuk tett szőnyeget. Amíg a program tartott, az érdeklődés folyamatos volt, havonta 3-4 ügyfelet is beköltöztettek Magyarországra, és talán többet is tudtak volna, ha nem csak ketten viszik az üzletet.

Amióta a kormány beszüntette a kötvényprogramot, azóta igencsak megcsappant a kereslet, de Sissi és Ken Ken bízik benne, hogy az egyszerű opció nélkül is ide akarnak majd költözni a tehetősebb kínaiak, így pedig a jövőben is lesz üzlet. Azt mondják, Magyarország nem csak a kötvénybiznisz és a viszonylag olcsó EU-s papírok miatt volt vonzó, és most már sokan hallottak jókat Magyarországról.

Viszont letelepedési kötvény és az ezzel járó egyszerűbb ügyintézés nélkül sokkal nehezebb lesz ide költözni, az már csak valamilyen munkaviszonnyal vagy tanulói jogviszonnyal lesz lehetséges.

Egyelőre még mindenesetre nincs probléma, még most is jönnek olyan ügyfelek, akik letelepedési kötvényt vásároltak, miután ugyanis a kormány bejelentette, hogy vége lesz a programnak, aki csak tudott, megpróbált még gyorsan lecsapni a lehetőségre. Úgyhogy egy ideig még biztosított az S.A. és hasonló cégek jövője, utána pedig majd meglátják, mi lesz. Annyira azért nem aggódnak egyelőre. 

Rovatok