Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen többet keresnek a brit férfiak a nőknél

2018. április 5., csütörtök 14:24

Kiderült, mennyi a jellemző fizetéskülönbség a nő és férfi dolgozók között az Egyesült Királyságban – írja a BBC.

Az országban egy újabb keletű szabály értelmében a 250 főnél több embert foglalkoztató cégeknek ki kell vizsgálniuk a fizetésekben megnyilvánuló nemi egyenlőtlenséget, és publikálniuk az adataikat, márciusban járt le az erre vonatkozó határidő.

A számokat több mint 10 ezer cég publikálta, ebből ezren az utolsó napon, az adatokból pedig a BBC kiszámolta, hogy a fizetéskülönbség százalékban kifejezett medián értéke 

9,7 százalék.

(A medián a sorba rendezett számok közül a középső értéket jelenti, vagyis nem ugyanaz, mint az átlag.)

A cikk szerint a cégek 78 százalékánál jellemző, hogy többet fizetnek a férfiaknak, mint a nőknek, 14 százalékánál pedig éppen a fordítottja. 8 százalék adataiból az derül ki, nincs különbség a két nem között. 

Rovatok