A gazdasági elit a 2018-as magyar parlamenti választásoktól is ugyanazt várta, mint szokásosan: stabilitást. Igaz, a stabilitás nem mindig egyenlő a kontinuitással. A piac a verseny torzítását, a testre szabott jogszabályalkotást például nagyon nem komálja, de azt az elmúlt nyolc évben örömmel konstatálta, hogy a Fidesz elődeihez képest több pénzt tartott meg Magyarországnak.
A vezető hazai gazdasági szereplők alapvetően mérsékelt Fidesz-győzelmet vártak a választástól, néhány gyors háttérbeszélgetés alapján a Fidesz nagyarányú győzelme meglepte őket, és azzal egy alapvető örömük és egy fő problémájuk van.
Természetesen a gazdasági vezetők is emberek, sokféle szempontot figyelembe vevő állampolgárok, így pártválasztásukat nem lehet gazdasági szempontokra lecsupaszítani, de a háttér-beszélgetéseinkből most elsősorban mégis azokat a tényezőket gyűjtöttük össze, amelyek a gazdasággal kapcsolatosak.
Azt, hogy a gazdaság szolid Fidesz-győzelemre számított, természetesen meg lehet fogalmazni pozitívan is, negatívan. Az elfogadó megközelítés szerint „a gazdaság mindig a folytonosság híve, egy cégvezetőnek azzal kevesebb dolga van, ha kormányon marad a korábbi erő, nem kell új adószabályokra informatikát fejleszteni, mérsékeltebbek a kormányzati változások, nem állnak le a kormányzati közbeszerzések, nem esik ki fél év a pörgésből”.
A negatív megközelítésű mondatok ugyanerről: „A magyar gazdaság lefeküdt, behidalt a Fidesznek, amely elérte, hogy a NER nélkül ne legyen gazdasági tér, már rég csak azok maradhattak talpon, akik lojálisak.”
Egy vezető hazai üzletember szerint azonban ez nem ilyen fekete és nem ilyen egyszerű.
A Fidesz kormányzati módszereit főleg jogállami szempontból érdemes kritizálni, de a gazdaság felől egyet el kell ismerni, Orbán Viktor elérte, hogy a magyar gazdaságban, a magyar fogyasztóknál most sokkal több a pénz. Ugyanakkor a kisebb arányú győzelem a fékek és ellensúlyok ismert mechanizmusai miatt örömtelibb lett volna.
Folytatva ezt a logikát, az üzletember szerint a szocialisták nem tudtak mit kezdeni a devizahitelezéssel, elképesztő összegek mentek a lakosságtól a külföldi hátterű bankokhoz hiteltörlesztésre, a magyar állam is vagyonokat költött feleslegesen a magas kamatozású devizaadósságok törlesztésére, és a magyarok még a kiárusított közüzemekért is külföldieknek fizettek.
2010 után ebben sok pozitív változás történt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Matolcsy György vezetésével gyorsan levitte a kamatokat, forintosította a hiteleket, mind a lakosság, mind az állam sokkal kevesebbet költ törlesztésre, amiben van világpiaci környezetjavulás, de van saját érdem is.
Vitatható módszerekkel, különadóval, végtörlesztéssel, forintosításokkal, de megoldotta a helyzetet. Az áramszolgáltatókat, a gázszolgáltatókat részben felvásárolta, rezsit csökkentett. Minden intézkedés körül voltak furcsaságok, de összességében több pénz maradt fogyasztásra, és ez a magyar gazdaságnak egy óriási előny, mondta.
Ezek voltak tehát a gazdaság felől a fő pozitívumok, de hallottunk visszatérő kritikákat is. Az üzleti élet ugyanis mindig azt a gazdaságpolitikát üdvözli, amelyik segíti a tiszta versenyt, amelyik piacpárti. Ez jó esetben nem vak piacpártiságot jelent, hiszen a versenyt nem csak a szabályozói túlkapásoktól és az állam elburjánzásától kell megvédeni, de olykor önmagától is, vagyis a verseny önfelemésztő mechanizmusaitól, attól, hogy a túl sikeres versenyzők ne váljanak monopóliumokká.
Ebből a piaci szempontból a gazdaság nem kedveli a Fideszt, mert azt gondolja, hogy ez a párt nem versenypárti, nem tiszteli a piacot, állam és szabályozáspárti, politikai bizalmi alapon ad megbízásokat, torzítja a versenyt.
A korrupciót, a bizalmi alapon adott megbízásokat mindenki károsnak gondolja. A pozitívabb hozzáállásúak elfogadják, hogy a Fidesznek vannak ezzel önmaga gazdagításán is túl céljai, nemzeti tőkésosztályt épít, talán a régmúlt igazságtalanságai után szeretne igazságot szolgáltatni, de csakis úgy, ahogyan ő gondolja. Erre célzott szabályrendszereket hoz létre. Ez sohasem jó, mert a gazdaságnak az a megnyugtató, ha
a törvényeknek van hatalmuk, és nem a hatalomnak vannak törvényei.
A legkomolyabb hazai üzleti körökben ez a kettősség munkálkodik, amikor a Fideszről beszélnek. A fő aktorok azt mondják, hogy ez a hatalom kellemetlen, mindenre rátelepszik, de közben azért kormányoz is, problémákat old meg.
Az említettek, vagyis a kamatpolitika, az adósságszolgálat átalakítása, a devizahitelek forintosítása mellett voltak sikerek az adórendszer reformjában, a bürokráciacsökkentésében, az e-önkormányzatoknál. Mindenki nevetett a söralátétes adóbevalláson, de ma már sokaknak alátét sem kell, csak egy gombnyomással elfogadják a NAV által elkészített bevallást. Ezek a gazdaság oldaláról tényleg sikerek.
Érdekes tapasztalat, hogy a vezető hazai gazdasági szereplők azért nem naiv Orbán-rajongók. Megkötik a maguk kompromisszumait, ha kell, gazsulálnak, de nincs közöttük olyan, aki tisztának tartaná a NER gazdasági preferenciáit, nincs, aki Sorosban látná az ellenséget, vagy aki az ENSZ ellen agitálna.
A propaganda ebben a dörzsölt, világot látott és tájékozott világban nem közvetlenül, hanem csak áttételesen működik.
Tapasztalatom szerint akik a gazdaságban őszinte Fidesz-hívők, akik felmentéseket találnak a gazdaság fideszes elfoglalására, kicsit árnyaltabban fogalmaznak:
Ilyen mondatokat lehet hallani, de ezeket is inkább csak óvatosan, név nélkül, a vezető gazdasági szereplők részéről a nyílt kritika nem jellemző. Egyetemi tanárok, újságírók, politikusok és politológusok írják le a NER-gazdaság valódi működését, de soha nem üzletemberek, ők inkább támogatók vagy legfeljebb apolitikusak.
Vannak, akik elég látványosan hitet is tesznek a kurzus mellett, elhiszik például sokadszorra is, hogy most persze választás van, de majd utána jön egy bársonyosabb időszak. Vagy a „jó király rossz tisztviselőkkel” elmélet mentén őszintén vallják, hogy ha lesz rá ideje, Orbán majd megállítja az elburjánzó NER-lopást.
Érdekes módon a gazdasági vezetők eléggé szelektíven emlékeznek. Ha például a Jobbik cukiságpolitikát folytat, attól még nem bocsátják meg neki, hogy korábban nagyon káros eszméket követett.
Ugyanakkor a hatalomban levő Fidesznek hónapról hónapra sokan elfelejtik a kiszámíthatatlanságot, a testre szabott törvényeket, az einstandokat, a korábbi büntetőadókat.
Örülnek, ha a kormányzat szóba áll velük, stratégiai szövetséget köt, átad, támogat, kezet ráz, pedig valójában ezek azért nem sok mindenre elegendő gesztusok. Aki ma barát, az már a következő napon lehet célpont, ellenség, tudna erről mesélni a Heineken, a Tesco vagy az E.ON. De a multik még akkor sem mondanak semmi rosszat a kormányzatról, ha éppen ők kapják a gyomrosokat.
Tanulságos képet rajzolt minderről Thorsten Benner, a Global Public Policy Institute think tank német politológusa a Süddeutsche Zeitungban, aki szerint a magyar gazdaság gerincét több nagy német ipari cég adja, a Mercedes, az Audi és a Bosch.
A német ipar számára Magyarország sikertörténet. Remekül lehet ide gyárakat telepíteni. Magyarország közel van, a munkaerő olcsó és képzett, a szakszervezetek gyengék, magasak az adókedvezmények.
A németek tehát valóban a jót kapják a NER-től, de csak azért, mert senkit nem szorítanak ki a magyar barátok közül. A bankra, az energiacégre, a bevásárlóközpontok forgalmára, a médiavállalkozásra magyarok is aspirálnak, de a globális autóiparban nincs NER-es játékos, őket lehet hagyni dolgozni. Csakhogy, véli a politológus ez komoly morális felelősség is.
A politikai választások esetén a legtöbb országban cégekre, szektorokra le lehet bontani, hogy kinek drukkolnak. Magyarország nem olyan, mint az Egyesült Államok, ahol lehet tudni az elnökválasztások előtt, hogy az informatika, az egészségügy és a filmipar demokrata, az olajipar, a mezőgazdaság és a fegyveripar republikánus.
Magyarországon is vannak NER-közeli, a Fidesz győzelmében érdekelt bankok (MKB, Takarékbank, NHB) vagy tőzsdei cégek (Konzum, Opus Global, Appeninn), de ezek egyedi történetek és nem szektorális kapcsolatrendszerek.
És vannak, akik vesztesek maradnak. Sajnos elég sokan. Például azok, akik valóban egyenlő lejtésű pályát, független intézményeket szeretnének az iparágukban, mert nem csókosok, és mert emiatt ellenük van az, hogy a hatóságok nem semleges őrei a tiszta versenynek, hanem a hatalom, a kormánypárt eszközei.
Elég egy-egy médiapiaci tranzakciót megnézni: vannak, akik mint kés a vajban csúsznak át egy nap alatt a hatóságok vizsgálatain, mások számára viszont valódi akadályt jelenthetnek a Gazdasági Versenyhivatal, a Médiahatóság, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy az ügyészségek eljárásai, mert azok kellemetlen oldalával találkoznak.
A gazdaság alapvetően nyitottság-, kereskedelem- és ezáltal külföldpárti. Közhely, de igaz, hogy Magyarország egy nagyon kicsi, kereskedelemre és külföldi kapcsolatokra építő ország.
A Fidesznek – akárcsak az elmúlt években– a jövőben is biztosan fontos marad a szuverenitás, a függetlenedés. Legyen szó energiaiparról, bankszakmáról, adósságfinanszírozásról. A gazdaság felől ez elfogadható, de jó lenne, ha ez nem kapcsolatromboló harc lenne, ha a kormány nemcsak a befelé fontos üzenetekre figyelne, hanem kifelé is. A belföldön érvényes bezárkózó, „egyedül vagyunk a gonosz világ ellen” hangulat helyett a gazdaságnak az a jó, ha a kormány a nemzetközi piacokra figyel.
Természetesen az sem jó, ha a politikusoknak csak az a fontos, hogy Brüsszelben megsimogassák a buksijukat, hogy mekkora européerek, de soha semmit nem értek el az éles helyzetekben. Olykor valóban harcolni kell, de például Magyarország sokkal erősebb lenne, ha egy együttműködő Kelet-Közép-Európa részese lenne, nem pedig arról szólna a kapcsolat, hogy aznap éppen melyik szomszédunkkal acsarkodunk.
Miközben a nemzetközi politikai elemzések, újságcikkek elég szigorúak Magyarországgal kapcsolatban, addig a gazdasági, befektetői elemzések inkább elfogadóak.
Paul Greer, a Fidelity International portfóliómenedzsere még a választás előtt írt egy kommentet, ami jól leírja a külföld szempontjait. Az elemző a big picture alapján rengeteg pozitívumot ismer el, így azt, hogy
Az elemző szerint a Fidesz harmadik ciklusa tartós monetáris és költségvetési stabilitást eredményezhet. A kormány és az EU közötti feszültségek azonban vélhetően a párt harmadik kormányzati ciklusában is jellemzőek maradnak.
Ami pedig a piaci hatásokat illeti, Paul Greer a magyar államkötvényekkel szemben jelenleg a lengyel, cseh és szerb kötvényeket preferálja a magyarországiakkal szemben.
Ahogy az egész ország, úgy természetesen a gazdaság szempontjából is megkerülhetetlen a miniszterelnök személye. A piac őt egyszerre tartja nagyon kiszámíthatatlan és nagyon kiszámítható politikusnak.
Azért kiszámíthatatlan, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő lépése, és ez baj.
Azért kiszámítható, mert amit mond , elsőre bármilyen furcsának tűnő intézkedés is, általában komolyan gondolja, arra kezdhetünk felkészülni.
Végül a vezető hazai gazdasági szakemberek közül a harmadik utas, az unortodox gazdaságpolitikát nem kedvelik, háttérbeszélgetéseink alapján a főbb vezetők azt egyszerűen rossznak tartják.
Az egyik beszélgetőpartnerünk szociológiai és biológiai szintre emelte a kérdést: „Az extremitás nem jó, nem segíti a túlélési esélyeket. A különleges egyedek nem élnek túl, nem olvadnak be a környezetükbe, gondolhatunk például az albínó állatokra. A ragadozók is őket vadásszák le elsőként, de sokszor maguk a fajtársak is kivetik maguk közül őket.
Ha tízezer embert megkérünk, hogy különböző portrékból válasszák ki a legszebb arcúakat, mindig azok nyernek, akik nagyjából átlagosak, de azon beül szabályosabbak, egészségesebbek, finomabb vonásúak.
A gazdaságpolitikában is az a jó, aki olyan, mint a többi sikeres, csak abban egy kicsit még jobb. Hosszú távon mindig megbosszulja magát az extremitás.
Átlagos, ismert célokat vár a gazdaság: egyensúly, növekedés, jó adórendszer, jó oktatás, valódi verseny, kereskedelem, nyitottság. Ezeken a szokásos célokon belül érdemes ügyesen, határozottan, hatékonyan politizálni. Én ezt remélem."