Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön indul a brókerkárosultak állam elleni pere

2018. április 18., szerda 12:00

Csütörtökön kezdődik a per, amit a brókerkárosultak indítottak az állam ellen – közölte a pertársaságot összefogó P&P Gazdasági Tanácsadó Kft. kedden az MTI-vel. A Fővárosi Törvényszéken induló eljárásban azt fogják megállapítani, mi a felelőssége a Magyar Nemzeti Banknak mint elsőrendű alperesnek, a magyar államnak mint másodrendű alperesnek, és az Állami Számvevőszéknek mint harmadrendű alperesnek a 2015-ös brókerbotrányokban. 

A közlemény szerint az 1652 felperest összefogó perközösségben 1264 Quaestor, 229 Hungária és 159 Buda-Cash károsult érintett. A kereset szerint a felperesek máig meg nem térült, az alperesek felelősségére visszavezethető kára közel harmincmilliárd forint.

A kft. szakértői álláspontja szerint a károkozást megelőző években, az állam által kizárólagos joggal és törvényi kötelezettséggel ellenőrzött befektetési piacon az állam intézményeinek, így különösen az MNB-nek a tevékenységét olyan működési zavarok, súlyos mulasztások és jogellenes döntések sorozata jellemezte, amely nélkül az érintett befektetési szolgáltatók nem lettek volna képesek a befektetőket megtéveszteni, befektetési forrásaikat jogellenesen eltulajdonítani - írják.

A felperesek szerint az állam különösen súlyos mulasztást követett el azzal is, hogy a befektetési piacon keletkezett eddigi legnagyobb kárral összefüggésben - bár erre önmagától is törvényi kötelezettsége lett volna - még a károsultak indítványainak elutasításával is megtagadta az állami intézmények felelősségének vizsgálatát, amely független és pártatlan, szakszerű vizsgálatot most már a bíróság fogja pótolni. A perközösség a törvényszék előtt azt akarja igazolni, hogy az állami intézmények mulasztásai tették lehetővé a befektetőket ért károk bekövetkeztét.

A tájékoztatás szerint a törvényszék által befogadott kereseti kérelem mások mellett indítványozza Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, Matolcsy György jegybankelnök, Windisch László MNB alelnök, Domokos László ÁSZ elnök személyes meghallgatását az üggyel kapcsolatos döntéseik és kijelentéseik indoklását kérve.

Az alperesek által eddig megküldött ellenkérelmek a felperesi beadvány egyik állítását sem cáfolták, kizárólag azt kezdeményezték, hogy a bíróság tárgyalás megtartása nélkül utasítsa el a felperesi keresetet, mert az alperesek a károkozással összefüggésben nem perelhetők – áll a károsultak közleményében. 

Rovatok