Index Vakbarát Hírportál

A magyar mezőgazdaságot csak a támogatások tartják életben

2018. május 29., kedd 13:34

Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne

- mondta az MTI szerint Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója Debrecenben, a keddi "búzatanácskozáson". Ehhez hozzátette, hogy az ágazat kibocsátása 2600 milliárd forint, az összes támogatás pedig 600 milliárd.

Mindezzel egyébként rögtön élesen cáfolta Orbán közelmúltbeli kijelentését: a miniszterelnökünk szerint Magyarország agrárország, és mindig az is marad.  De bármit is értsünk alatta, most inkább úgy tűnik, hogy rég nem az, és még sokáig nem is lesz az. A KSH szerint például a teljes mezőgazdaság a magyar GDP 3,8 százalékát adta támogatásostul, persze a szektor kibocsátása az időjárástól is mindig erősen függ.

A mezőgazdaság részaránya a kilencvenes évek óta a GDP-ben, a hozzáadott értékben és a foglalkoztatásban is nagyjából folyamatosan csökken. Ha valakit jobban érdekelnek az exportképes termékeink, akkor azt is jó tudnia, hogy főleg gabonát és gabonakészítményeket exportálunk, messze döntően uniós országokba.

Gyuricza szerint egyébként az riasztó jel, 1990 óta világszinten 70 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátás, Magyarországon 30 százalékkal csökkent. De szerinte most jó irányba mennek a dolgok, mivel kevesebb helyen van agrár-felsőoktatás, erősödött a szektorban a vertikális integráció emellett GMO-mentes élelmiszerláncot próbálnak kialakítani.  

De még növelni kellene szerinte az öntözött területek nagyságát, nagyobb hatékonysággal kellene működtetni a mezőgazdaságot, illetve Kárpát-medence megváltozott klímájához igazodó technológiákat kellene kidolgozni. 

Rovatok