Index Vakbarát Hírportál

A magas olajár miatt eshet a légitársaságok profitja

2018. június 4., hétfő 05:30

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly - írja az MTI. 

Alexandre de Juniac, a montreáli székhelyű, 280 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezetője a Sydney-ben tartott éves közgyűlésen előadásában azt mondta, a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár  és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik.     

A 33,8 milliárd dolláros eredmény mindennek ellenére az IATA szerint jónak mondható, és pozitívum, hogy a légitársaságok pénzügyi alapjai nagyon stabilak a 2010 óta tartó konjunktúra miatt, a tőkemegtérülés pedig negyedik éve meg fogja haladni a tőkebefektetés költségét.

Az IATA becslése szerint a Brent olajtípus hordónkénti ára 70 dollár lesz, 27,5 százalékkal magasabb, mint 2017-ben, a kerozin ára emiatt 26 százalékkal 84 dollárra emelkedik hordónként. A légitársaságok költségei között az üzemanyagra fordított összeg az összkiadások 24 százalékát teszi majd ki. Korábban 21,4 százalékra becsülték ennek mértékét.

Rovatok