Index Vakbarát Hírportál

2500 új dolgozóra lesz szükség az új Mercedes-gyárban

2018. június 6., szerda 14:09 | aznap frissítve

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára 2500 új munkahelyet teremt - mondta Ludvig Orsolya, a cég kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója szerdán az M1-en.

A G7 kiszámolta az elérhető cégadatok alapján, hogy a Mercedes ezzel bekerülhet az ország top 10 foglalkoztatója közé. Ebből a mezőnyből egyébként kimagaslik majd az egy főre jutó árbevétel alapján: míg a például a Magyar Postánál 6 millió forint bevétel jut egy alkalmazottra, a Tescónál 36 millió, az Audinál 177 millió, a Mercedesnél viszont már 261 millió forint.

A már működő autógyár szomszédságában létesülő új gyár a meglévő munkatársaknak is kínál karrierlehetőséget, mivel körülbelül 300 csoportvezetőre, számtalan új műszakvezetőre lesz szükség.

Ludvig azt mondta, a Mercedes-Benz első full-flexibilis gyára lesz a magyarországi. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a gyártósoron egyszerre vagy egymás után lehet bármilyen platformra, bármilyen meghajtású autót felvezetni. A dolgozók munkáját digitális és okos eszközök segítik majd. Az ügyfélautók gyártása 2020 végén, 2021 elején indul.

Rovatok