Index Vakbarát Hírportál

Felülvizsgálja a kormány az autópálya-építési terveket

2018. június 9., szombat 13:00 | aznap frissítve

Felülvizsgálja a kormány a korábban tervezett autópálya-beruházásokat - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában, amit az MTI szemlézett.

A közlönyben az áll, a kormányfő felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a kormány részére a beruházásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról.

Az is a tárcavezető feladata, hogy részletesen számoljon be az M30-as autópálya Miskolc-Kassa közötti összeköttetést biztosító útszakasz megépítésének, valamint az M3-as autópálya Ukrajna felé történő meghosszabbításának és kivezetésének helyzetéről.

A közlönyben semmi több konkrétum nincs. Csak az a feltűnő, hogy az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat határideje

azonnal.

Rovatok