Index Vakbarát Hírportál

Veszélyes játékokat vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem

2018. június 14., csütörtök 10:38

A fogyasztóvédelmi hatóság 38 gyerekgondozási cikket, játékot, etetőszéket vont ki a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívott - írja az MTI.

A fejlesztési tárca helyén felállított Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye szerint a most megvizsgált 10 etetőszékből három, a 8 bébikompból kettő nem teljesítette az előírt követelményeket. A játékok esetében a megvizsgált

A vizsgált etetőszékek nem voltak megfelelően stabilak és olyan lyukak, rések, nyílások vannak rajtuk, amelyek sérülést, ujjtörést okozhatnak. A játékmotorok ellenőrzése során főként a termékek stabilitását, a kormányszerkezetek kialakítását, a kormánycsövek szilárdságát, a kerekek méretét, a hegyes, éles elemeket, szerkezeti kialakításokat kifogásolták. A játszószőnyegekkel és plüssjátékokkal a leszakítható kisméretű alkatrészek okozta fulladásveszély volt a baj, emiatt vontak ki több terméket is a forgalomból. A veszélyesnek bizonyult típusok tételes listája a kormányzati honlapon elérhető.

Rovatok