Index Vakbarát Hírportál

Megállapodott az OPEC az olajkitermelés növeléséről

2018. június 22., péntek 16:50

Az OPEC megállapodott az olajkitermelés növeléséről, a tagországoknak sikerült kompromisszumot kötnie, amely végül ellensúlyozta a kitermelés bármekkora növelését ellenző iráni fenyegetést, írta a Portfolio.hu a Bloomberg alapján.

A megállapodás szerint naponta további 600 000 hordó olaj kerül a piacra, amely a globális olajkínálat nagyjából 0,5 százaléka. Egy OPEC-delegált szerint mindez napi egymillió hordós módosításnak felel meg, szerinte azonban a kitermelés növelése valójában ennél kisebb lesz, mivel az OPEC-tagországok egy része nem képes majd növelni a kitermelés volumenét.

Az új megállapodás hatékonyan szorítja majd vissza a Venezuelához hasonló országok esetében a korábban elfogadottnál nagyobb kitermelés-csökkenést, visszaállítva ezzel a kitermelési kvótákat az eredeti, 2016-os megállapodásban elfogadott szintekre.

A megállapodás kifejezi az OPEC tagországok egységes fellépését, amelyre szükség is volt, miután Bijan Namdar Zanganeh, az iráni olajminiszter azzal távozott a csütörtöki ülésről, hogy véleménye szerint nem tudják meggyőzni az olajkitermelési kvóta emelésének támogatásáról. Zanganeh péntek reggel, az OPEC csúcstalálkozó előtt folytatott magánbeszélgetést a szaúdi kollégájával. Irán felidézte az amerikai elnök korábbi Twitter-üzeneteit, amelyek az OPEC-et okolták az olajár mesterséges felpumpálása miatt, amely nemrég megközelítette a hordónkénti 80 dolláros árfolyamot.

Az iráni olajminiszter szerint Donald Trump hibáztatható a magas olajár miatt, mivel az amerikai elnök egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, és új szankciókkal is sújtotta Iránt, amely jelentősen visszavetik az ország kőolajexportját.

Rovatok