Index Vakbarát Hírportál

A 100 milliárdos visszafizetés még a jobbik eset

2018. június 25., hétfő 12:15 | aznap frissítve

Az Európai Unió auditorai ellenőrzésük alkalmával huszonkilenc projektből huszonnégyben találtak kivenitvalót, hétfőn a 24.hu ismertette korábban nem ismert részleteiben az érintett ügyeket. Amint az már lehetett tudni, Mészáros Lőrinc, és maga az uniós pénzosztásér felelős Miniszterelnökség is hizlalja a számlát, amit Brüsszel benyújtott Magyarországnak. A cikk szerint a vizsgált projekteknél összességében közel 70 milliárd forinttal lett magasabb a vállalási ár a közbeszerzési felhívást kiírók által belőttnél. A problémák miatt összesen akár 100 milliárd forint fölötti összeget is vissza kellhet fizetni az EU-nak, állítólag sokkal jobban jár az állam, ha az átalánybüntetést választja. 

A Miniszterelnökség mintában szereplő három projektjét, 

szabálytalannak találtak az ellenőrök diszkriminatív kiírási feltételek miatt, amelyekkel a potenciális jelentkezők körét szűkítették szándékosan és indokolatlanul. A kommunikációs tendereken Csetényi Csaba érdekeltségei futottak be, a tanácsadó konzorciumban pedig a Lázár János holdudvarához sorolt Ész-Ker Kft. és a Bajkai István Fidesz-alapító nevével fémjelzett SBGK Ügyvédi Iroda is benne volt. Külön pikáns, hogy a tanácsadók szerződtetése a közbeszerzések ellenőrzésének segítését célozta, ám a brüsszeli jelentés szerint

a külső szakértők bevonása után több hibát találtak a rendszerben, mint korábban.

Mindhárom tétel esetében 25 százalékos támogatásmegvonást javasol az EU.

Az auditcsomagba bekerült néhány a Brüsszel által régóta rossz szemmel nézett, sok évre és gigantikus összegekre szóló keretmegállapodások közül. Időtartam alapján a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt, az országos vasúti hálózat tanúsítására szóló projekt a csúcstartó ebben a kategóriában, ahol 7 évre szól a megbízás. Az EU-irányelv legfeljebb 4 évet enged, hacsak nincs különös indok ennél hosszabb idő megadására. A 11,2 milliárd forintos keretmegállapodás esetében 25 százalék korrekció a javaslat, ami 2,4 milliárd támogatásmegvonást jelent.

Mészáros Lőrinc R-Kord Kft.-je és a családi csoporthoz tartozó V-Híd Zrt. két projektje is bekerült a mintába, a Püspökladány-Ebes, valamint a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve a Fonyód-Kaposvár vasútrekonstrukciója. Ezek az eredetileg becsültnél jóval drágábbak lettek: előbbinél 12,5 milliárddal, az utóbbinál 16,8 milliárddal srófolták fel a vállalási árat. A Mészáros-közeli Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. (a Hódút Kft.-vel és az A-Híd Zrt.-vel közösen) az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki, országhatár közötti útépítést a becsült árhoz képest 14,4 milliárd forinttal többért vállalta el. 

A Mészáros-érdekeltségek által kivitelezett munkák közül a Püspökladány-Ebes vasútfejlesztésnél 25 százalékos, csaknem 16 milliárd forint támogatásmegvonást jeleztek az auditorok.

A 24.hu forrása szerint jobban jön ki Magyarország, ha a 10 százalékos átalánybüntetést választja, amit afféle diszkontajánlatként kapott a kormány a 2014-2020 közötti projektek macerás, egyenkénti ellenőrzése és az azok után fizetés helyett. Utóbbi módszerrel ugyanis valószínűleg sokkal nagyobb összeg jönne ki.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok