Index Vakbarát Hírportál

Buszos céget vett a Mol

2018. július 31., kedd 10:04

Többségi részesedést szerzett a buszgyártó és a budapesti és debreceni tömegközlekedésben buszokat üzemeltető ITK Holdingban a Mol, így a magyar olajipari cég a tömegközlekedési piacon is fontos szereplő lesz - írja a Portfolio.hu.

A befektetés a Mol szerint illeszkedik a cég 2030-as mobilitási stratégiájához, vagyis hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyez a mobilitási szolgáltatásokra. Ennek egyik lépése volt 2018-ban a fővárosi közösségi autó, a Mol Limo bevezetése, amelyet 6 hónap alatt több mint 30 ezren használtak.

Az ITK Holding 2002-ben indult, ez a cég a Daimlerrel együtt fejlesztett és gyárt Mercedes vázakra épülő elővárosi buszokat, a Reform 500 LE nevű típust, amelyet tavaly mutattak be Debrecenben. Kossa György, a cég vezetője tavaly arról beszélt az Indexnek, hogy az ITK 150-300 busz legyártására alkalmas kapacitással rendelkezik Debrecenben, amelyet 800-1000 darabra terveznek fejleszteni. A buszok gyártása mellett karbantartással és üzemeltetéssel is foglalkozik az ITK, amelynek Budapesten és Debrecenben több mint 200 busza járja az utakat. 

A Mol bejelentése szerint Kossa György továbbra is a vállalat vezetője és kisebbségi tulajdonos marad, az új többségi tulajdonos pedig az ITK minden dolgozójára számít a jövőben is. 

Rovatok