Index Vakbarát Hírportál

Drágább kenyeret és disznóhúst saccolnak

2018. augusztus 6., hétfő 05:28

Kevesebb gabona termett az idén egész Európában, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékeknél árnövekedést idézhet elő. Emellett a sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedés teljes mértékét áthárítják a fogyasztókra - írta a Népszava hétfőn.

A cikk szerint a kenyérért kilogrammonként 25-80 forinttal is többet kell majd fizetni, ha ősszel sikerül megállapodnia a magasabb lisztárról a sütőiparnak és a malmoknak.

A sertéshús előállításának önköltségében a takarmány árának aránya eléri a 70 százalékot is - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára, aki szerint a takarmánygabona drágulását az ágazat szereplői nem tudják "lenyelni", kénytelenek lesznek magasabb átadási árért értékesíteni a termékeiket.

Még nem lehet tudni, mennyivel nő a tőkehús felvásárlási ára, de ha 10 százalékkal, akkor begyűrűző hatása a húskészítmények esetében, főleg a prémium termékeknél akár több száz forintos is lehet - írta a lap.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy kereskedelmi szakemberek szerint az üzletekben nem valószínű, hogy az árak elszabadulnak,mert óriási a verseny az üzletláncok között.

Rovatok