Index Vakbarát Hírportál

Jóval többet fizetünk a vajért

2018. augusztus 8., szerda 10:27

A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. A júliusinál magasabb drágulást legutóbb 2013 januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke. Az első hét hónapban a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Hogy mit érdemes tudni az inflációról, arról itt írtunk bővebben.

Az elmúlt egy évben a korábbi hónapokhoz hasonlóan az üzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, az üzemanyagokért 17,8 százalékkal, a dohányárukért 7,5 százalékkal kellett többet fizetni júliusban, mint egy évvel ezelőtt.

Tavaly júliushoz képest az élelmiszerek ára 3,6 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a vaj, vajkrém (9,7 százalék), a száraztészta (9,2 százalék), a tejtermékek (7,2 százalék), a tojás és a liszt (7 százalék), valamint a zöldségek és gyümölcsök (6,8 százalék) lettek az átlagosnál drágábbak. A szeszes italok ára 3,1 , a szolgáltatások ára 1,6 százalékkal emelkedett. Átlagosan 7,5 százalékkal nőtt az egyéb cikkek (pl. gyógyszerek, üzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára, de a tankönyvek továbbra is 58,7 százalékkal olcsóbbak mint egy évvel korábban.

A háztartási energia 1,5 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa ára 13,3, a palackos gázé 7,2 százalékkal nőtt, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,7 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 0,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Legjobban a használtautók ára csökkent 8,9 százalékkal, míg az újak 6,2 százalékkal drágultak, a televíziók ára 6,3 százalékkal csökkent.

10,5 százalékkal drágult a taxizás és 5,1 százalékkal csökkentek a telefon- és internettarifák. A külföldi nyaralás 4,7, a belföldi 7,5 százalékkal kerül többe, mint tavaly júliusban.

Ha nem az egy évvel ezelőtti, hanem a múlt havi árakhoz viszonyítunk, némileg más a kép. Júniushoz viszonyítva az élelmiszerekért kicsit (0,1 százalékkal) kevesebbek kell fizetnünk. Az utazások ára a nyári főszezonból adódóan 6,8 százalékkal emelkedett. A nyári kiárusítások miatt pedig 2,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetnünk a ruhákért.

Rovatok