Index Vakbarát Hírportál

Kilátástalanul eladósodni? Igen, így kell csinálni

2018. augusztus 17., péntek 19:55

A héten először fordult elő, hogy Venezuela már a tőkét sem tudta visszafizetni egy lejáró kötvénye után – írja a Portfolio.hu a Bloomberg nyomán. A dél-amerikai ország egy augusztus 15-én lejáró kötvény után már a tőkét sem fizette vissza.

Ezzel a tavaly november óta felhalmozott adósságuk már 6,1 milliárd dollárra rúg.

Amiért a mostani eset különleges, az az, hogy eddig csak a kamatfizetésekkel maradtak el, most viszont egymilliárd dollárnyi lejárt állampapír tőkerészét, vagyis a befektetett összeget sem tudták visszafizetni. A befektetők és a hitelminősítők egyébként már tavaly ősz, vagyis az első elmaradt hozamfizetés óta szelektív államcsődnek minősítik Venezuela helyzetét.

Amikor az első kamatfizetés elmaradt, Nicolas Maduro elnök arról beszélt, hogy szeretné átstrukturálni az adósságukat. Erre azonban a befektetők részére eddig nem volt fogadókészség. Elemzők szerint a jó irányba mutatnak az utóbbi hetekben meghozott intézkedések, mint például az állami üzemanyagár-támogatás mérsékelése és a venezuelai devizáról öt nulla levágása. Ez azonban arra nem lesz elég, hogy visszafizesse adósságát az ország.

(Borítókép: Tüntetők a buszok tetején az új üzemanyagár-támogatás mérséklése ellen tiltakoznak. Fotó: Carlos Becerra/Bloomberg)

Rovatok