Index Vakbarát Hírportál

Az LMP önkormányzati pénzből szüntetné meg a nejlonzacskókat

2018. augusztus 18., szombat 16:01

Az LMP szerint a fővárosnak száz-százezer forint erejéig támogatnia kellene a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy a műanyag zacskókat környezetbarát csomagolással helyettesítsék.

Gál József, az LMP fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: Tarlós István főpolgármesterrel, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettessel, valamint Szalai Piroskával, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának vezetőjével szeretnének egyeztetni ebben az ügyben.

Az LMP koncepciója szerint a kis- és középvállalkozások esetében támogatnák a műanyag zacskók használatának teljes megszüntetését, a környezetkímélő megoldásokat. Példaként említette a pékárut és a zöldséget, gyümölcsöt árusító cégeket, amelyeknél újrahasznosítható papírzacskóra cserélnék a műanyagot, de a kör bővítését is elképzelhetőnek tartanák. 

Gál József elmondta: elképzeléseik szerint a programot a főváros finanszírozná, és már a 2019-es költségvetésben megjelenhetne az erre fordítandó, tízmilliós nagyságrendű támogatás. A főváros 1+1 forintos konstrukcióban minden, a műanyag zacskó cseréjére fordított forint mellé ugyanannyi támogatást adna, százezer forint erejéig.

Egy műanyag zacskó lebomlása négyszáz év, és egy évben egy ember átlagosan ötszázat használ el belőle. A szakemberek szerint 2050-re több műanyag lesz a tengerekben, óceánokban, mint hal, ezért nem pártügyről, hanem minden ember közös ügyéről van szó – hangsúlyozta Gál József.

A műanyag szatyrok betiltását egyébként meglepően sokan támogatják Magyarországon, a Greenpeace kezdeményezését 50 ezernél is többen írták alá.

Korábban itt írtunk a nejlonzacskók elleni nemzetközi harcról:

Rovatok