Index Vakbarát Hírportál

20 milliárdnyi csokot vettek fel tavasszal a családok

2018. augusztus 27., hétfő 08:20 | aznap frissítve

A második negyedévben az előző negyedévinél és az egy évvel korábbinál is több családi otthonteremtési kedvezményt (csok) helyeztek ki a nagy kereskedelmi bankok – tudta meg az MTI. A hírügynökség által megkérdezett pénzintézetek április-júniusban összesen hozzávetőleg 20 milliárd forint támogatást juttattak el az ügyfelekhez.

Az MTI-nek küldött adatok alapján a csok bevezetése óta a legtöbb támogatást az OTP Bank helyezte ki, amely összesen több mint 31 ezer szerződést kötött 96,0 milliárd forint értékben. A Takarék Csoport a második legjelentősebb csok-kihelyező a kezdetektől számítva 15 ezer tételben közel 45 milliárd forint csok-kal. Az adatait megadó pénzintézetek közül a következő a K&H Bank összesen több mint 6300 darab, megközelítőleg 16 milliárd forint értékű csok-kal.

A nagycsaládosok kaptak rá

Ami a gyerekek számát illeti, a nagyobb kihelyezőknél a három vagy több gyermekes (vagy gyermeket vállaló) családok vannak a legnagyobb arányban az igénylők között. Az OTP-nél például a csok-on belül a 10 millió forintos támogatást igénylő ügyfelek aránya 2018-ban 50 százalékra emelkedett (a korábbi 40 százalékról).

A csok-hoz jutók között a Takarék Csoportnál is a legmagasabb arányban a három vagy több gyermekes családok szerepelnek (44 százalék), a kétgyermekes családok aránya 42 százalék, míg az egy gyermekeseké 14 százalék. A többi pénzintézetnél változó a helyzet, van olyan bank is, ahol az ügyfelek mindössze 10 százaléka kérte a legmagasabb összeget.

A legtöbben használtat vesznek

Továbbra is jellemző, hogy az igénylők darabszámot nézve a leggyakrabban használt lakás vásárlására igényelik a csok-ot, a folyósítási összeg alapján a lakás- és házépítésre fordított összeg a nagyobb. Az OTP ez alól kivétel, a banknál ugyanis az ügyfelek idén is a legnagyobb arányban lakóház építéséhez vették igénybe a támogatást (a folyósítás 36 százaléka), ezt követi a használt lakás és az új lakás vásárlási célhoz nyújtott támogatás (32 százalék és 31 százalék), míg a bővítési cél továbbra is minimális részarányt képviselt (1 százalék).

Az UniCredit arról számolt be, hogy a csok mellé felvett hitelekből jól látható az a tendencia, hogy az ügyfelek egyre gyakrabban döntenek a hosszabb kamatperiódusú vagy a futamidő végéig fix kamatozású hitelek mellett. A banknál a második negyedév végére a 10 éves kamatperiódusú és a futamidő végéig fix kamatozású hitelek aránya az első negyedévi 30 százalék alatti szintről 50 százalékot megközelítő szintre ugrott.

A pénzintézetek egyöntetűen arról számoltak be, hogy a csok feltételeiben március közepétől bevezetett könnyítés hatására gördülékenyebbé vált az ügyintézés, ami növelte a támogatás iránti érdeklődést.

Amennyiben véleménye van, alább kommentelheti a cikket:

Rovatok