Kaliforniában megvalósították Donald Trump és a Republikánus Párt gazdaságpolitikájának szöges ellentétét, és a jelek szerint a dolog elég jól bejött: a 39 milliós amerikai állam a világ ötödik legnagyobb gazdasága, 2012 óta egy svájcnyit növekedett a GDP-je, miközben az adók relatíve magasak, védik a környezetetet, nem csesztetik az illegális bevándorlókat, és az állam amúgy is egyre terjeszkedik. Ettől függetlenül a növekedésnek is vannak hátulütésre, a balliberálisok sikersztorija pedig globális szintén igazából árt is azoknak az elveknek, amelyeket helyben képviselni akarnak.
A világ ötödik legnagyobb, és (az olajmonarchiákat és miniállamokat leszámítva) egy főre vetítve a leggazdagabb gazdasága, amely tavaly 4,9 százalékos növekedést produkált, miközben a balliberalizmus (amerikai változatának) fellegvára, ahol relatíve magasak az adók, burjánzik a szabályozás, egyre többet költenek a szociális ellátórendszerre, és a minimálbér-emeléstől kezdve a klímavédelmen át a bevándorlás támogatásáig egy sor balos kirakatügyben élen jár a helyi kormány. Ennek ellenére a költségvetés pluszos, az adóbevételek szépen nőnek, és általában véve sose volt még ilyen jó.
Ha esetleg a fentiekből nem lenne világos, Kaliforniáról van szó, amely a 2008-as válság óta az Egyesült Államok és a világ egyik legkomolyabb gazdasági sikersztorija.
A gazdasági sikereknek pedig erős politikai és ideológiai színezete van, különösen Donald Trump amerikai elnökké választása óta. A Demokrata Párt legerősebb bástyájának számító állam a közelmúltban a trumpi, illetve általában véve az adó- és bürokráciacsökkentést és (a hadseregen kívül) az állami kiadások visszafogását hirdető (bár a gyakorlatban ezek egyikében sem különösen sikeres) republikánus gazdaságpolitikai recept ellenpéldájává vált:
Trump programjának a szöges ellentétét csinálják, bizonyos kérdésekben kifejezetten harcolnak a szövetségi kormánnyal, mégis ők húzzák magukkal az amerikai gazdaságot.
Ugyanakkor a sikersztorinak bőven vannak árnyoldalai, és a kaliforniai gazdasági csoda háttere is sokkal összetettebb, mint ahogy azt a helyi liberálisok beállítják. Sőt, az állam sikere nagyrészt pont olyan dolgokra épül, amelyek ha a saját határain kívül, de pont hogy a liberális eszmék ellenében hatnak.
A részletektől függetlenül abban nem nagyon lehet vita, hogy Kalifornia iszonyúan sikeres gazdaságilag. Az állam 2017-es, 4,9 százalékos növekedési ütemét csak két európai ország (az egyszeri, sajátos okok miatt felülteljesítő Románia és Málta) tudta megütni. A kaliforniai növekedés több mint egy százalékponttal magasabb az Egyesült Államok egészére vonatkozó (Kalifornia kiemelkedő teljesítményét is magában foglaló) adattól, és nem sokkal marad el a manapság a 6 százalék irányába tartó kínai értéktől sem.
Még különlegesebbé teszi a fentieket, hogy Kalifornia úgy tud magas növekedést produkálni, hogy már eleve mocskosul gazdag: az egy főre eső GDP-je a német másfélszerese, a japán közel kétszerese. (Az EU-ban egyedül az offshore-pénzzel teletömött, amúgy is a világ leggazdagabb helyének számító Luxemburg gazdagabb Kaliforniánál.)
A jövedelmek 2015 és 2017 között közel tíz százalékkal nőttek, a kaliforniai tőzsdei cégek még az amerikai átlagnál is erősebben szárnyalnak mind árfolyamukat, mind jövedelmezőségüket illetően, az állam által adóssága után fizetett kamatfelár az egyik legalacsonyabb az Egyesült Államokban.
2012 óta kétmillióval nőtt a munkahelyek száma, a GDP pedig 700 milliárd dollárral emelkedett, ami valamivel több, mint a svájci gazdaság egésze. Közben pedig a korábban krónikus hiánnyal küzdő költségvetést sikerült kiegyensúlyozni, sőt tavaly már többlettel zártak.
Persze első blikkre azért nehéz Kaliforniát egy átlagos európai államhoz hasonlítani, hiszen távolról nézve úgy tűnhet, az állam gazdasági szerkezete minden, csak nem szokványos: a Szilícium-völgy és Hollywood évtizedek óta számolatlanul termelik a pénzt.
Ez részben igaz, azonban a teljes kaliforniai gazdaság ennél jóval összetettebb: az állam legnagyobb cégei között a szoftverfejlesztők és a szórakoztatóipari konglomerátumok mellett vannak klasszikus hardvergyártók, egészségügyi, energetikai, biotechnológiai cégek, bankok és pénzügyi szolgáltatók, stb. A tavalyi GDP-növekedéshez például 20 milliárd dollárt tettek hozzá a techcégek, 10 milliárdot a hagyományos feldolgozóipar, a legnagyobb növekedést pedig a pénzügyi szektor produkálta 26 milliárddal.
Emellett a 39 milliós állam nem csak a part menti gazdagnegyedekből (és gettókból) áll, nagyon jelentős mezőgazdasági területei vannak, olyannyira, hogy messze itt a legnagyobb a agrártermelés az amerikai államok közül. Itt termelik például majdnem az összes egyesült államokbeli mandulát, sárgabarackot, kiwit, fügét, olivát és kismillió egyebet.
Magyarul Kalifornia nem csak Hollywood és a Szilícium-völgy, hanem egy összetett és sokoldalú gazdaság, ahol a legtöbb hagyományos és haladó szektor jelen van, és ezek közül szinte mindegyik erős.
Ezzel szemben a republikánusok mintaállamában, a kis kormányzattal, laza szabályokkal és alacsony adókkal dolgozó Texasban a nyílt részvénytársaságok 60 százaléka az olaj- és gázbizniszben érdekelt. (Szemléltetésképpen: Kaliforniában a legmagasabb az személyi jövedelemadó az Egyesült Államokban, míg Texasban nincs állami szja. A kaliforniai adóbevételek közel fele a társadalom legfelsőbb jövedelmi százalékától származik, ami példátlanul progresszív Amerikában.)
A kaliforniai sikerrecepttel mostanában azért is szokott példálózni a sajtó, mert az nagyjából Donald Trump politikájának antitézise.
Miközben a jobboldal ott ostorozza, ahol tudja, a Bloomberg számításai szerint a 2008-as válság óta Kalifornia húzza magával az egész amerikai gazdaságot. Sőt, a növekedés jelentős része egyenesen a jobbról bírált dolgokhoz köthető: a zöldszabályozás jót tett a helyi kutatás-fejlesztésnek és versenyképességnek, a bevándorlás segíti a munkaerőpiacot, a növekedést a kormányzati teljesítmény javulása is segíti. Jellemző az is, hogy annak idején a Szilícium-völgy is jelentős állami támogatásoknak köszönhetően tudott az innováció globális fellegvárává válni, tehát a republikánus ethosznak teljesen ellentmondó eszközrendszerrel hozták létre Kalifornia és az Egyesült Államok egyik legfontosabb technológiai központját.
Nem véletlen, hogy Kalifornia manapság már minden tekintetben messze lenyomta az ellenkező receptet követő (bár a maga módján amúgy jól boldoguló, és egyes nagyvárosaiban burjánzó techiparral bíró) Texast. 2013-ban Rick Perry republikánus texasi kormányzó kaliforniai rádióhirdetésekben buzdította a helyieket arra, hogy hozzák a sikeres Texasba a pénzüket; ma ilyen már eszébe sem jutna, főleg, hogy azóta az olajipar kisebb-nagyobb mélyrepüléseit is megsínylette az állam.
Persze hiába balos bástya az Egyesült Államokban, Európai szemmel nézve Kalifornia még mindig egy visszafogott, jobbközép gazdaság, ahol ugyan emelik a minimálbért (15 dollárra, 2023-ig), adóztatják a szén-dioxid-kibocsátást és próbálják kiterjeszteni a szociális ellátásokat, még mindig messze vannak az európai jóléti államtól. Jerry Brown kormányzó pedig az európai baloldalnál hagyományosan jóval visszafogottabb újraelosztási elképzeléseket hirdető amerikai Demokrata Párt gazdaságilag konzervatívabb szárnyához tartozik – bár a párt fiatalabb generációját képviselő utódjelöltjei az amerikai spekturmon már-már szélsőségesen balos programmal indulnak.
Bár van, amiben bár behozták az utóbbit, például a nyugdíjrendszer terén, amelyben 240 milliárd dolláros lyuk tátong, bár az is igaz, hogy ez az összeg nagyjából megfelel az Apple által tavaly befizetett adó értékének. Ettől függetlenül a nyugdíjválság a jó költségvetési helyzet ellenére is valós veszély: jellemző a közszolgák jövedelmi helyzetére, hogy több mint 200 rendőr keres 300 ezer dollár, azaz 70 millió forint fölött az államban, visszavonulásuk után pedig még terhesebb lesz fizetni őket. De általában véve is igaz a büdzsére, hogy hosszabb távon instabil szokott lenni, és ha véget ér a mostani konjunktúra, újra visszatérhetnek a régi, költségvetési válságok jellemezte idők. A kaliforniai gazdaság a 2001-es dotkomlufi előtt is nagyot ment, utána bedőlt, aztán 2008-gi összeszedte magát, hogy megint összedőljön, magyarul a tech- és pénzügyi szektort, illetve általában véve az amerikai és világgazdaság állapota nagyon erős hatással van a helyi konjunktúrára.
A várakozások szerint Jerry Brown visszavonulása után a Demokrata Párt kevésbé prudens másodvonala brutális állami költekezésbe fog kezdeni, és az univerzális egészségügyi ellátástól kezdve az oktatás teljes állami finanszírozásáig az amerikai konzervatívok összes rémálma terítékre kerül majd. Az tehát csak a következő 5-10 évben derül majd ki, hogy egy valódi baloldali gazdasági programmal is képes lesz-e Kalifornia elnavigálni.
Egyelőre viszont aktuálisabb probléma, hogy a gyors növekedésnek bőven megvannak az árnyoldalai is. A legszembetűnőbb probléma az ingatlanpiacon mutatkozik. A lakásárak annyira elszabadultak, hogy manapság már hetente cikkezik arról a helyi sajtó, hogy a Szilícium-völgy vagy Los Angeles környékén dollárban hét számjegyű összegért adtak el valami roskadozó viskót. A bérleti árak magyar ésszel egészen felfoghatatlanok, főleg a San Francisó-i öböl környékén, ahol havi néhány ezer dollárért alig találni lakható lyukat. Hiába keresnek obszcén összegeket (az éves medián jövedelmek jellemzően 200 ezer dollárnál kezdődnek, azaz havi 4 millió forint fölött kezdődnek), még a nagy techcégek alkalmazottainak is fizetésük negyedét-harmadát kell törlesztésre költeniük, ha házat akarnak venni munkahelyük közelében.
Ilyen árak mellett egyre kevesebben vannak, akik meg tudnak élni Kaliforniában. Emiatt a hajléktalanok száma is erősen emelkedik, 2017-ben 14 százalékkal többen voltak, mint egy évvel korábban, összesen 134 ezren vannak, a kétharmaduk az utcán alszik. A felkapott helyeken tapasztalt magas árak a közlekedési helyzeten is rontottak az amúgy is a gigadugókról ismert pattvidéken: a helyi sajtó nemrég arról írt, hogy megszűnt a reggeli és esti csúcsforgalmi időszak, mégpedig azért, mert ma már egész nap tart a dugó. Részben ez is az oka, hogy manapság a Szilícium-völgy dinamikája is alábbhagyott: manapság már csökkenni kezdett a San Francisó-i öböl térségében dolgozók száma.
A kivándorlás mögött ugyanakkor tágabb, rendszerszintű okok is vannak: a Szilícium-völgy a jelek szerint már egyre kevésbé innovatív és vonzó más régiókhoz képest. Ennek számos oka van, elsősorban hogy a helyi óriáscégek kiszorítják a startupokat, a források és támogatások relatív visszaesése miatt a helyi felsőoktatás globális előnye is csökken, és hiába a helyi liberalizmus, a Trump-féle bevándorlásellenesség mégis negatív hatással van a híres amerikai agy- és tőkeelszívásra, magyarul egyre kevesebb külföldi szakember és pénzember akar Kaliforniába menni. Ezek a folyamatok pedig a kaliforniai gazdaság egyik legfőbb motorját fenyegetik.
A kaliforniai állam legsúlyosabb árnyoldala viszont nem is a lakásárak elszaladása, hanem hogy a helyi liberalizmus az állam határain túl (de részben azon belül is) pont a liberális vívmányokat erodálja.
Ahogy egy közelmúltbeli, lánglelkű helyi kommentár fogalmazott, Kalifornia valójában Texasnál is jobban megvalósította a texasi álmot, illetve hát annak liberális karikatúráját, azaz hogy a gazdagokat minél gazdagabbá, a munkásokat minél kiszolgáltatottabbá tegyék.
Ez persze erős túlzás, az azonban biztos, hogy Kalifornia az állam gazdasági szerepvállalásáról, a bevándorlásról és az egyenlőtlenségről szóló ideológiai viták egyik legérdekesebb frontvonalává vált az utóbbi időben, és mindkét oldal számára nyújt pro és kontra érveket is. Mindazonáltal egy narratívának egész biztosan ellentmond a kaliforniai siker: miszerint a baloldaliak-liberálisok nem tudnak rendes gazdaságpolitikát csinálni, illetve hogy a balos-liberális társadalompolitikai célok állami támogatása alapból aláássa a versenyképességet.
(Borítókép: Los Angeles - Fotó: David McNew / Getty Images)